Az utóbbi napokban felmerült a kérdés: vitatkozzon-e a tévében az EP választáson induló nyolc párt listavezetője egy nappal a választás előtt?
A kérdés eldőlt: vita nem lesz. A résztvevők most egymásra mutogatnak, és megpróbálják új elemmel színesíteni eddigi halvány kampányukat. Van, aki gyáva politikusok megfutamodásáról beszél, van, aki úgy érvel, hogy egy Nagy nem vitázik egy Törpével, van, aki egyszerűen csak kibúvókat keres, szóval folyik a vita, amúgy magyar módra. Egyre inkább az az érzésem, hogy tulajdonképpen senki nem akarta ezt a vitát, csak a tisztesség kedvéért forszírozta.
Pedig a választók túlnyomó többsége nem csak azt nem tudja, hogy mit csinál egy EP képviselő a távoli Brüsszelben, hanem egy hónappal a választás előtt mintegy kétharmaduknak arról sem volt fogalma, hogy június 7-én szavaznia kell.
Azóta felvilágosították. Ma sokan úgy hiszik, hogy az európai választás egyfajta népítélet, véleménynyilvánítás a kormány munkájáról. Büntetés, vagy jutalmazás, cukor, vagy korbács. Mindenképpen belpolitika.
Valójában arról van szó, hogy a választó eldöntheti, mely képviselőket szeretne Brüsszelbe küldeni, hogy ott – mandátumuk értelmében - az összeurópai érdekeket képviseljék.
Ahhoz, hogy a választó helyesen dönthessen, ismernie kellene azokat a politikusokat, akik a listák élén állnak. Ehhez a politikusok részéről a munkájuk prezentációjára, programjaik ismertetésére, folyamatos közszereplésre lett volna szükség. Hát, ez sok esetben elmaradt. Ha így nézem, tényleg rossz ötletnek látszik egy nappal a választás előtt összeereszteni nyolc embert egy stúdióba, hogy tessék, itt a lehetőség, mondjátok, amit gondoltok. Akinek volt programja, tehetsége és tudása, az korábban is élt a nyilvánosság- adta lehetőségekkel. Aki lemaradt, most már mihez kezdjen azzal a háromszor három perccel, amit kiszabtak rá a műsorkészítők?
A politikusok rettentően áhítoznak a média szereplésre, de elítélik azt, aki sikeres a médiában, mert úgy gondolják, a sok közszereplés nem a mondanivaló kifejezésére szolgál, hanem a feltűnési viszketegség biztos jele. Közben azon keseregnek, hogy a kutya sem kíváncsi rájuk. Az a kevés politikus, aki jól adja el magát a médiában, mindig számíthat az őt irigylők vádjaira, mely szerint csak a reprezentációhoz ért. Pedig csak az tud reprezentálni, akinek van mivel. Ha nincs program, nincs nyilvánosság. Üres kosárral senki nem tud árulni a piacon.
A választó információt akar az európai kérdésekről, mielőtt besétál a szavazó helyiségbe. A belpolitikai csatazajból hallott már eleget. Ez egy fontos érv a nyilvános vita mellett. Lehet, hogy azon kellett volna többet töprengeni, hogy milyen keretek között, milyen szabályokkal és milyen formában érdemes ezt megrendezni. Egy országban, ahol nincs vitakultúra, ahol a politikusok (is) egyre alpáribb stílusban szólnak be egymásnak, és ahol "beszélő fejek" típusú műsorokkal vannak tele a tévécsatornák, igazán elkelne egy magas szakmai színvonalú, pergő vitaműsor. Nyugaton ezt úgy hívjuk: "infotainment" (information and entertainment). Egy műsor, amely szórakoztat és informál.
De félek, mi még mindig messze vagyunk Európától.
(Lévai Katalin európai parlamenti képviselő, szociológus, író)
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem bírja a listavezetőt, de a tizenhatodikra szívesen szavazna? Esetleg még kedveli is a fő jelöltet, de a pártjára képtelen lenne voksolni? Vagy több pártban is talál szimpatikus figurát? Nos, Önnek pechje van. Már ha Ön magyar állampolgár. Magyarországon ugyanis az európai parlamenti választáson (nem mellesleg az országgyűlésin is) csak zárt listákra lehet voksolni. Vagyis a párt - tehát lényegében a pártvezető(k) - eldönti(k), milyen sorrendben szerepeljenek a jelöltek a listán, aztán kész: lehet szavazni! Az meg, hogy miért ez a sorrend - adott esetben titkos háttéralkuk, feltérképezhetetlen politikai, gazdasági, esetleg haveri, szerelmi viszonyok miatt, vagyis lényegében: csak! -, az nem az ön dolga. Tessék szépen megelégedni annyival, hogy a főnök ezt sokkal jobban tudja! Hogy a demokrácia ezzel jár? Az mindenesetre tény, hogy a mostani EP-választáson a magyarhoz nagyon hasonló rendszert alkalmaznak Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Görögországban, Romániában és Észtországban (ez utóbbiban egyébként - Európában egyedül - interneten is lehet szavazni.)
Ez eddig összesen kilenc ország. A 27 EU-tagállam egyharmada.
De akkor mi van máshol?
Például preferenciális voksolás. Vagyis a választó nem csak azt döntheti el, melyik pártra szavaz, hanem kiválaszthatja kedvenc jelöltjét is.
A magyarországi sajtóig - úgy tűnik - eddig nagyjából az jutott el, hogy Szlovákiában valami ilyesmi van. Ez stimmel is: a szlovák állampolgár tényleg bekarikázhat egy vagy két jelölthöz tartozó számot kedvenc pártlistáján. Ha valaki az adott pártra szavazók 10 százalékánál nyerő, és pártja bekerül az EP-be, képviselő lesz, függetlenül attól, hányadik helyen állt a listán.
Hasonló rendszer működik Csehországban, Cipruson, Szlovéniában, Bulgáriában és Svédországban is, csak a leadható preferenciális voksok számában (egy vagy kettő) és a listán történő előrekerüléshez szükséges szavazatarányban (5-16,7%) van eltérés. Olyan módszer is van, amely nem kényszerít rá arra, hogy közvetlenül egy párt mellé tegyük az ikszet. (Ez ugyan a végeredményen nem sokat változtat, de sokak számára megkönnyítheti a másnap reggeli tükörbe nézést.) Dániában, Ausztriában és Hollandiában ugyanis az ember vagy pártra, vagy jelöltre szavaz. A végén kiszámolják, hány szavazat érkezett az adott pártra és annak egyes jelöltjeire összesen. Ebből megvan, mennyi képviselői helyet kap a párt. Aztán a preferenciális voksok sorrendje alapján döntik el, melyik jelöltek kapják a helyeket. A belga rendszer a nyelvi és regionális felosztás miatt kicsit bonyolultabb, a preferenciális szavazás viszont lényegében ugyanolyan, mint a dánoknál. Finnországban csak jelöltre szavaznak. Itt tehát nincs előzetes alku, hanem az egyes jelöltekre leadott szavazatok száma határozza meg, ki hányadik a pártlistán. A lengyelek szintén csak jelöltre szavaznak, ez azonban a pártra leadott voksnak is számít. A párt által összeállított listán viszont így is előre lehet lépni. Írországban, Észak-Írországban és Máltán a névsorba szedett jelöltek közül a polgár kiválaszt egyet, majd sorszámokkal jelzi, hogy - ha kedvence már elérte a mandátumhoz szükséges szavazatszámot - kit szeretne másod- harmad- stb.-sorban képviselőnek. Az ezt követő számolás kicsit macerás, de a rendszer minimalizálja az elveszett szavazatok számát, és az egyes jelöltek irányában érzett szimpátia alapján osztja ki a helyeket. Az olasz szavazólapon a pártok neve mellett három vonal van. A voksoló ide írhatja a pártlistáról három favoritja nevét. Persze ehhez az is kell, hogy megjegyezze ezeket a szavazóhelyiségben kifüggesztett tábláról. Litvániában a szavazó előbb beikszeli kedvenc pártját, majd a lap alján lévő rubrikákba beírhatja - nem muszáj - akár öt szimpatikus jelölt sorszámát is. Jó, nem? És akkor még nem beszéltünk Luxemburgról, ahol mindenkinek hat darab szavazata van. Ezeket aztán úgy osztja szét a jelöltekre, ahogy akarja. Vagyis akár hat különböző pártból is megjelölhet neveket, vagy kettőt innen, hármat onnan stb. Persze a hatos szám nem véletlen, Luxemburgnak pont ennyi EP-képviselője van. (Huszonkettőig - ennyi van Magyarországnak - kétségtelenül nehezebb elszámolni.) Akkor most jönnek a celebek? Az is lehet, hiszen egy-egy már jól ismert jelöltnek könnyebb lehet begyűjteni a preferenciális voksok jelentős részét. Egyes harsány és rémisztően ciki politikusok is bizton számíthatnak szubkulturális közegük voksaira, miközben a csendesebb, munkásabb figurák pluszvoks nélkül maradhatnak. Mielőtt továbbmennénk, azért tegyük hozzá, hogy a zárt listás rendszer sem zárja ki hülyék indítását. Viszont az ilyen hülyék képviselői helyéről valójában nem a jónép, hanem a pártvezetés határoz. Ez pedig mindenképpen sokkal kevésbé demokratikus, mint a preferenciális szisztémák bármelyike. A tapasztalat amúgy is azt mutatja, hogy a sajtó által a listaállítás során megénekelt fotómodellek, valóságsósztárok és társaik nagy többsége - preferenciális voks ide, vagy oda - nem jut be a parlamentbe. Ha meg a népnek például egy-egy politikus jó adottságúnak vélt lánya kell, megválaszthatják preferenciális rendszer nélkül is. De mi legyen azokkal a rendkívül idegesítő politikusokkal, akik bizonyos körökben mégis népszerűek? A legmenőbb választási rendszer, a lettországi erre is választ ad. Itt az ember először is eldobja a számára érdektelen vagy nem szimpatikus pártok listáit, majd a legkevésbé rossz párt cetlijén megjelöli a jófejeket, és áthúzza azokat, akiket utál. A közömbösekkel nem csinál semmit.
A végén összeszámolják, hány szavazatot kapott az adott jelölt listája, ehhez hozzáadják a jelöltre leadott pluszszavazatokat, és levonják belőle a negatív voksokat. Az így szerzett pontok számán múlik, bejut-e vagy sem. Nem szükséges részletesebben kifejteni, a kínos arcok legalább annyi negatív szavazatot fognak kapni, mint pozitívat. A rendszer kifinomult humora leginkább abban nyilvánul meg, hogy kedvenc pártunk listájáról kell kiválasztanunk az ellenszenveseket. A sokmínuszos figuráknak így nem nagyon marad más lehetőségük, mint a mély elgondolkodás. Amellett, hogy demokratikusabb, a preferenciális rendszer előnyei közé tartozik, hogy megmozgatja a pártokat, könnyebben kaphatnak szót a háttérbe szorított irányzatok, az új arcok, az esetleg új típusú mozgósító eszközökkel próbálkozó fiatalok. Bár nem igaz, hogy a mostani rendszerben csak a pártvezető-benyalatossági index, valamint például riválisfélreállítási, káderparkoltatási szempontok számítanak, azért ezek sem tűnnek mellékesnek. Valamelyik - bármelyik - preferenciális rendszer bevezetése a mostaninál nagyobb esélyt adna arra, hogy sokkal kevésbé az előbb soroltak, és sokkal inkább a szavazókkal való kapcsolattartás, a munkavégzés minősége, a szavazói szimpátia legyen a mérvadó a helyek kiosztásánál. Ja, és onnantól kezdve nekünk is egy kifogással kevesebb.
Forrás: reameneh.blog.hu
erkölcsi állapotának. Nem tudom milyen alapon vártunk
jobbat. A XIX. századi nagy magyar gondolkodók- költők-írók nyilván forognak a sírjaikban.
Elárulná végre,hogy mit csinált,vagy tett az EP-ben,amig a mi adóforintjainkból üdült Brüsszelben?Mert azonkivül,hogy "párnakönyveket"irogatott,(úgy látszik hiányát érezte nemi életének) nem sokat tett -(csak a saját zsebét dagasztotta) -Nemzetünk érdekében.!!!!
Úgy láttatja,mintha nagyon sok okosággal áldotta volna meg az ég,pedig a fürtjeire hivatkozva(szőke nő!!) messze áll ettől.Jó lenne,ha végleg eltünne a politikai életből.és megnyugtatom,nem fogja senki hiányolni,mivel annyira "súlytalan" Egyébbként -mivel mostmár hála az égnek!!-nem rontja a levegőt Brüsszelben- ajánlom költözzen le Baranya,Zala,Szabolcs és sajnos még sorolhatnám megyébe a szeretett kissebségéhez,és tanitsa meg őket a társadalmi beilleszkedésre,a tisztaságra,a becsületes munka szeretetére,az eltartók (adófizető állampolgárok) tiszteletére,a virágos környezet megalkotására és még sorolhatnám.Ja és mégvalami!!!Vigye magával "tettestársát" is a kis mohácsi vikit is (direkt kis betűvel!!) Önöknek is köszönhető,hogy 2009.júniusában itt tart Magyarország!!! Ajánlom,hogy ne nagy fekete autóval menjen,mert még félreértik a barátai,és megeshet,hogy Szögi tanárúr sorsára jut! Egy magyar anya
Egy országban, ahol a politikusok magas színvonalú vita műsorok helyett magasan szarnak arra, hogy miből és miként és a mezei szürke választó polgár hát ne csodálkozzanak azon, hogy azok meg őket szarják le.
"Egy országban, ahol a politikusok (is) egyre alpáribb stílusban szólnak be egymásnak, igazán elkelne egy magas szakmai színvonalú vitaműsor...."
Egy országban, ahol a politikusok magas színvonalú vita műsorok helyett magasról szarnak arra, hogy miből és miként él a mezei szürke választó polgár hát ne csodálkozzanak azon, hogy azok meg őket szarják le.
Új hozzászólás