A szlovák külügyminiszter azt tanácsolta Sólyom László magyar államfőnek, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, a pénteki nap folyamán ne utazzon Szlovákiába.
Forrás:
Hírszerző
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
50 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Most már elárulom neked én is ott voltam, mint egyik tartalékos harckocsi parancsnok, a mi páncélos dandárunk lépte át először a határt és Komárnoba kellett bevárunk a többi csapatot. De rajtunk kívül senki nem jött oda, mert olyan jó volt a szervezés hogy a többiek eltévedtek. Először valóba meglepődtek a totók, de két nap múlva mikkor tudatosodott bennük hogy megszállóként mentünk oda, az életünk volt veszélybe. Mivel senki nem volt, aki kiált volna értünk így egy rangidős hadnagy könyörögte ki három nap után, hogy bántódás nélkül kivonulhassunk. Mert a felszerelésünket hadizsákmányként ott akarták tartani. Sajnos átéltem én is a bevonulást.
A Cinegével történteket a helyettese mondta mikkor a határon innen visszavonulva vártuk a többi egységet. Az igazság az, hogy Cinege kijelentette, hogy ő nem szál meg egy testvéri országot, inkább főbe lövi magát. Kádár el akarta venni a szolgálati fegyverét és dulakodás közbe érte a lábán a lövés. Ezért a malőré mind a ketten mentek Moszkvába raportra. Ekkor le is váltották Cinegét, majd később megint ő lett a H. Miniszter.
Ez Hosszú ne menjünk bele. Ha átélted te is akkor tisztába vagy dolgokkal.
Mire végignézem, megszakadok.::)
Mára jó éjt Mindenkinek!
Új hozzászólás