Miután a Legfelsőbb Bíróság elutasította a gárdisták felülvizsgálati kérelmét, jóváhagyta a szervezet feloszlatását, s ily módon a Magyar Gárda minden lehetséges hazai jogi fórumot kimerített, a Jobbik elnöke elérkezettnek látja az időt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához forduljon jogorvoslatért.
Az európai bíróságról tudni kell, hogy olyan esetekkel foglalkozik, amikor az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogok valamilyen formában sérültek. Ilyen jog például az emberi élethez való jog, vagy a véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága. A strasbourgi bíróság nem fellebbviteli bíróságként működik, a nemzeti hatóságok korábbi döntéseit nem semmisítheti meg, nem is változtathatja meg, csupán kárpótlást ítélhet meg a kárvallott javára. De előfordul az is, hogy egy kérelmet alaptalannak talál, nem foglalkozik vele, és minden külön indoklás nélkül visszautasít.
Magam elé képzelem a Gárda kérelmét, amelyben bemutatják a szervezetet az európai bíróságnak, és felpanaszolják, milyen reménytelen küzdelmet folytatnak itt Vadkeleten a „cigánybűnözés”, a „zsidó tőke”, és a balliberális értelmiség ellen, amely számos egyéb bűne mellett arról ismerszik meg, hogy kisajátítja és markában tartja az egész hazai sajtót. Nehezményezik továbbá, hogy a harmincas évek SA alakulataira emlékeztető egyenruháiban történő felvonulásokat itthon milyen sokan félreértelmezik, félelemkeltő, uszító, sőt fajgyűlölő megnyilvánulásnak tekintik, noha mindössze szabad véleménynyilvánításról volna szó, amihez minden magyar állampolgárnak joga van. A kérelem következő passzusában részletesen kifejtik, hogyan törtek ki a szubkultúra karámjából, s látván, milyen égető szükség van rájuk, politikai erővé váltak egy olyan országban, ahol a lusta, koszos, tolvaj cigányok ellopnak mindent, ami mozdítható, a kormány eladja a magyar ember talpa alól a magyar földet, a kisemmizett, végsőkig elkeseredett lakosság pedig rettegve húzódik be házaiba. Az emberek nem bíznak semmi másban, csupán a gárdisták jóindulatában és segítő szándékában. A Legfelsőbb Bíróság pedig – engedve a balliberális ármánynak – a Gárda feloszlatását jóváhagyó döntésével lefogta ezt az egyetlen segítő kezet, megölte a magyarok utolsó reményét. Csodálkozhatunk-e azon – teszik fel a kérdést – hogy ilyen országban, ilyen viszonyok között, miért nem nyújtja jobbját a Jobbik elnöke a veszélyes és haszontalan cigányság képviselőjének mindaddig, amíg népe a javulás útjára nem lép, és méltóvá nem válik erre a kézfogásra? A kérelem utolsó bekezdésében végül arra kérik a tisztelt bíróságot, tegyen igazságot a méltatlanul meghurcolt Magyar Gárda ügyében.
És elképzelem az európai bíróság tagjait is, amint komoly ábrázattal olvassák a hozzájuk írt sorokat, és mérlegelik, vajon az Egyezményben meghatározott jogok közül mely jogai sérültek a Magyar Gárdának, és hogyan vált áldozattá ez a nemes hagyományokat ápoló szervezet?
És magam előtt látom azt a kézmozdulatot is, amely a gárdisták kérelmét a szemétkosárba röpíti. Európa nem tűrheti a hétköznapi rasszizmust. Nem is tűri.
(A szerző szociológus, író, politikus)
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hatalmas baromság volt részükről a cigány bűnözés üldözése. Ha símán a bűnüldözést jelölték volna ki célul akkor is 75 %-ban azokat kapták volna el a bűnözési statisztika szerint. Ekkora taktikai hibát egy magát országosnak nevező párt nem véthet büntetlenül! Volt néhány jó célkitűzésük, de a támogatói nagyrésze sokkal inkább az MSZP ellen mintsem a Jobbik helyenként ultrakonzervatít nézetei iránt lelkesedett.
@klicskó: ezert utaljak a gardat. nem turhetik a magyar ellenesseget ebben az orszagban. es jol lathatoan nem is turi, betiltottak. mostmar minden szinten.
Ők csak az igazat mondák ki azzal, hogy igen is van cigányünőzés. Ha nem vallanák ezt fel a mai napig, akkor tényleg semmi különbség nem volna köztük és a húsz éve hatalmon levők közt. Fel a fejjel, a négy hónap hamar eltelik, aztán majd a szavazok, lesznek a bírák és az azonnal jogerőre emelkedik. Meg felebez hetetlen. Tárki szerint, ha ezer ember megkérdezése után egyedül a jobbik növelte az előnyét, és feltételezem, nem a keleti országrészbe volt a felmérés akkor mit mond a többség a jobbikra. Fidesz elindult a lejtő, paraszt vakítással nem lehet trónra lépni, MSZP stagnál, a többi meg nincs. Mármint nem jegyezhető. Jövőre új parlament, új bírók, új ügyészség, új rendőrség. Fel fog itt még lendülni az élet. Leszünk mi még büszkék akár itthon, akár a nagyvilágba hogy magyarok vagyunk, és árpád vezérünkre.
@bigyibogyo: De azt a szintet azért még nem érték el a sem a nagyképűségbe, sem a törvényfelettiségbe, mint az OCÖ vezetés harminc nyolc helyettessel a háta mögött Kolompár Orbánnal az élen. Ha ezeket tekintették ellenségnek, akkor csak egyet tudok velük érteni. De bízzuk a jövőre.
Kedvenc átverés műsor szerüen vezetik félre a buta magyarokat. Legfontosabb kérdésekről elvonják a figyelmet.
-egy újabb bank Magyarországon a tulajdonosi köre a .....
-egy terület szerzés offshore cégen keresztül ami a ......
-sztár ügyvéd védi aki a .... olyan cégektől sikítanak pénzt ... és viszik a hasznot külföldre.
-zöld mozgalmak és civilek mozgalmán keresztül szabatolják az olcsó és élhető zöld energia terjedését.
-külön "civil szervezetük" van a "pellett" a " biomassza" a "szennyvíz iszapból" biogázát. Fentartani a drága földgáz egyeduralkodását.
Cserébe kapunk egy faji kérdést amin nagyon jól el lehet rágodni.
szoval, nem. de bunozo ciganybol is van azert 1000 fele, nemtudhatom melyikre gondoltal. a garda csak kispalyas bunozo kategoria.
de aszem felreertetted amit irtam.tobb gond= tobbszor jelentik fel oket, tobbszor kell intezkedni ellenuk. es nem azt jelenti,h sulyosabb bunoket kovetnek el.
Nem kellene összekeverni a kemény bűnözőkkel.
A rendőrok meg megkisérelhetnék néha, hogy a cigányokkal szemben is olyan határozottan és keményen lépjenek fel, mint a gárdaruhásokkal!
Van olyan ex-rendőr ismerősöm, aki azért hagyta el a pályát, mert egy gyerekgyilkos cigánynak-állítólag--indokolatlanúl adott az elfogáskor egy pofont,
és ezért honapokig húzták-vonták. Kérdezz meg néhány zsarut, a cigányok vagy a gárdisták szokták-e őket sürübben feljelentgetni. Miért nem szeret egy rendőr sem cigányokkal szemben intézkedni?
igazabol en kommandosokkal edzem egyutt. majd minden nap. egyik nagyon durvan rasszista (gyerekkori haver, de ezt a temat keruljuk) magatol panaszkodott, kerdezni sem kellett. 2 eve meg a ciganyokat utalta (akkoriban sok balhe volt hevesen) merhetetlenul, elvakultan. par hete teljesen mas hangot utott meg es a gardat emlegette. hogy ciganyok is garda is feljelenti oket. minden alkalommal, eleg ha csak rajuk neznek. viszont a gardanak vannak arra specializalt ugyvedei,h minnel tobb penzt huzzanak ki a rendorseg zsebebol. es konkretan azt mondta,h a gardistak rosszabbak mint a ciganyok.
Új hozzászólás