A képviselői és polgármesteri poszt összeférhetetlensége csökkentené a magyar demokrácia mozgásterét.
Török Gábor politológus szerint nem lehet tisztességesen végezni a két feladatot. Ő inkább csak öncélú birodalomépítést, felesleges funkcióhalmozást és a polgármesteri munka ellehetetlenítését látja benne.
Szerintem a magyar demokrácia egyik fontos gyakorlati ellensúlyává vált a két funkció együttes betöltése.
A magyar pártrendszer lényege a központi irányítás. A képviselők, sőt, a helyi politikusok is a központi apanázstól függenek. Ez erőteljesen jelentkezik a Fidesz esetében, de meghatározó az MSZP-ben is, s még inkább egyértelmű a kis pártok esetében.
Ez azt jelenti, hogy a képviselőt bármikor központilag lehet irányítani, más szóval befolyásolni, még durvábban megzsarolni, anyagilag ellehetetleníteni.
A polgármesteri tisztség az egyetlen, amelyben olyan pozícióba kerülhet egy politikus, hogy vagy presztízs szempontok vagy tényleges hatalmi összefüggések miatt még a pártközpont sem szólhat bele.
Egyszerűn szólva: aki Kósa Lajosban Orbán alternatíváját látja, aki Pokorni Zoltán politikusi jövőjében hisz, aki nem akarja, hogy Gyurcsány és Orbán a pártjukat saját ellenőrzésük alá vonja – ezek a publicisztikai közhelyek a köznapi politikai beszélgetésekben – azoknak elleneznie kell a két tisztség összeférhetetlenségét.
Kósa Lajos nem csak vagabund, aki be tud szólni Orbánnak, alternatívát tud mutatni a központnak, hanem egy erőteljes politikus, akinek saját anyagi hátországa van, aki mögött erős politikai közösség áll, s akinek nincsen helyben riválisa.
Lázár János felemelkedésében, markáns és Orbán Viktorral vitatkozó megnyilvánulásaiban és a politikus erejében az a tény nyilvánul meg, hogy Hódmezővásárhely elvesztését nem engedheti meg magának a Fidesz. Le kell nyelni a külön véleményét.
A budapesti ötödik kerület polgármesteri posztja – valljuk be – nem túl fontos, de rendkívül látványos poszt. Nem miatta vannak ott fontos intézmények, hanem tőle kívülálló okok miatt. Ugyanakkor Budapesten a Fidesz hagyományosan gyenge. Rogán értő módon – értsd: a modern média populizmusnak kedvesen – politizál, markáns figura, aki parlamenti képviselőként a párt radikális szellemi vonulatának is megfelelő módon politizált. Tök tehetséges, fiatal és értelmes.
Megengedheti magának Orbán Viktor, hogy puszta hatalomféltésből, a párt egységes arculatának érdekében ledarálja ezeket a politikusokat? Nem. Mert ez már az ő pozícióját is veszélyeztetné.
Ha megnézzük, épp az említett politikusok azok, akik a közvélemény előtt egy az Orbánétól eltérő stratégiai-taktikai politizálás lehetőségét felvillantották. A párton belül pedig ezek az emberek váltak, válhatnak hatalmi erőközpontokká is. Ez pedig, ugye, azt jelenti, hogy vonzzák a tőkét, a pénzt, a szellemi erőforrásokat. Egyszerűen szólva, van lehetőségük saját politikai arcélük, a párt politikájának formálására. Erősek, akikhez azért érdemes csatlakozni vagy jóindulatú semlegességet tanúsítani, mert bennük van a felemelkedés lehetősége. Sosem lehet tudni, hogy nem az lesz-e a jó, hogy velük is jóban voltunk.
Az MSZP-ben azért bonyolultabb a helyzet, mert az MSZP évtizedes erőviszonyok leképeződése. Már az MSZMP-ben sem volt mindegy, hogy a borsodi, csongrádi, hajdú-bihari megyei pártszervezet, s a hozzájuk kapcsolódó helyi cégvezetői, intézményvezető, s pártaktivista kör kit hogyan támogatott. Grósz Károly felemelkedésében óriási jelentősége volt a Kádárral szemben elégedetlen pártmunkási, pártvezetői kör támogatásának. Nincs ez most sem másképp.
Botka László szegedi MSZP-s polgármester nem azért tud másképp beszélni, mert isteni áldás van rajta, hanem mert Szeged fontos, Botka helyben erős, s nincs alternatívája. Megengedheti magának az MSZP bármelyik elnöke, vezetése, hogy Szegedet elveszítse? Egy sikeres polgármestert jégre vigyen?
Warvasovszky bukása valószínűleg azért történhet meg, mert nem volt képes a helyi politikai erők közötti szövetségépítésre mind a pártján, mind az ellenzéken belül. Szerintem nem Warvasovszky története mutat rá a magyar politikai élet működésének releváns mozzanataira, hanem az általam említett polgármesterek helyzetének alakulása.
Az általunk csodált egyesült államokbeli politikai rendszer azért olyan, amilyen – szabad, demokratikus -, mert a képviselők helyben szedik össze a pénzt és a támogatást, helyben kell szavazatot. Ezért alakulhatnak ki olyan helyzetek, amikor republikánus vagy demokrata képviselők a táborukhoz tartozó elnök javaslata ellen szavaznak. A központ ugyanis tehet nekik egy szívességet. Obama legnagyobb problémáját az egészségügyi reform elfogadtatásában az a néhány, főleg déli államot képviselő politikus okozza, akiknek a költségvetési hiány lefaragása és a kisebb állam koncepciója fontosabb, mint az elnök tervezete. A republikánusoknak pedig azok a képviselők miatt fáj a feje, akik éppen az általános szociális biztonságot favorizálják, ugyanis a választóik között – a potenciális és tényleges választók között – sokan maguk is ezt tartják helyesnek.
A német politikai rendszer is azért kínál alternatívákat, mert Németország politikai egysége és pártpolitikai egysége tartományok szövetségén alapul, amelyek saját kormányzatai, sajátos körülmények és sajátos szavazók hatására alternatívát tudnak nyújtani. Schröder nem állt a szocdem párt középpontjában, ott inkább Oskar Lafontaine, a most visszavonuló politikus állt, aki jóval balosabb volt nála. A Német Szociáldemokrata Párt irányváltása és választási győzelme azért valósulhatott meg, mert a párton belül lehetőség volt az irányváltásra.
A politikai alternatíva kialakulása egy politikai közösségen belül sokféleképpen történhet. A legegyszerűbb, s az idealisták által kedvelt helyzet, amikor a párt küldöttei, döntéshozói maguk felismerik, hogy változtatni kell. De még ebben az esetben is: az alternatívát „le kell gyártani”. Az nem megy magától: általában pénz, paripa, fegyver kell hozzá. Már a kezdetekhez is szükség van erre. De a támogatás növekedése idején mindenképpen.
Amit Török Gábor is feszeget, annak gyökere nem a polgármesteri és a képviselői pozíció összefonódásában, hanem a magyar politikai tér – intézmények, erőforrások, hagyományok stb – sajátos alakulásában rejlik. A rendszerben rejlő visszásságok ebben gyökereznek.
(Kóczián Péter újságíró, szerkesztő, rádiós- és televíziós riporter)
Új hozzászólás