A legtöbb vallás szól Istenről

A legtöbb vallás központi eleme Isten és törvényei, ugyanakkor a hívők legnagyobb tömegeinek világnézetében a központi helyet a megvilágosodás - vagy az amit ezen értenek - tölti be. Tényleg ekkora a különbség? Az ókor embere bőségben volt istenekben. Ma a Föld vallásainak egy része Istenről, megváltásról, tanít (kereszténység, iszlám), míg a másik, létszámban nagyobb része a személyes útkeresést állítja hite középpontjába (buddhizmus, kínai univerzalizmus). Az első csoport hívei főként Európában, Amerikában és részben Afrikában élnek, míg a második csoport főként Ázsia legnépesebb országaira jellemző, köztük Kínára és Indiára. A világ vallási filozófiáinak ezen kettéosztása meglehetősen önkényes és már csak azért is, mivel a hinduizmus szinte átfedi a két csoportot. Európában az arányok természetesen mások és mindkét csoportra jellemző, hogy számos további irányzatra, konkrét vallásra oszthatók fel. Az első csoport Magyarországon is szép számmal tartalmaz különálló vallásokat. Katolikusok, reformátusok, evangélikusok, adventisták, muszlimok és sok más vallás alkotja az első csoportot. A másodikba sok-sok buddhista szerveződés, thaoisták és a szcientológusok tartoznak. Ez utóbbi vallások egyikének irataiban sem cáfolják Isten létét, még ha különböző módon is említik Őt vagy nem is beszélnek róla. A buddhizmusban van egy személytelen Isten, ami a tudományos alapelvek szerinti Természetes Igazság (szaccsa). A thaoizmus lényege a thao, a kifejezhetetlen, örök, teremtő valóság, amely minden dolgoknak forrása és végcélja. Egy keresztény nézőpontjából pedig a thaoizmus „örök, teremtő valóság” kifejezése megegyezik az Istennel. A Szcientológia, ami nyolcfelé bontja azokat az indíttatásokat, melyekért érdemes élni, s ezeket dinamikáknak nevezi, szintén tartalmazza a Teremtő fogalmát, igaz sokszor 8. dinamikának nevezi azt. Figyelembe véve az előzőeket, kiderül, hogy Isten benne rejlik még azokban a vallásokban is, melyek nem vagy csak kevés dogmát tartalmaznak róla, így a vallásos emberek sokkal kevésbé vannak távol egymástól, mint amilyen messze azok a skatulyák vannak, melyekbe azokat sorolják. Úgy is fogalmazhatunk, hogy míg az egyik az Istentől lefelé halad az egyén felé, addig a másik az egyéntől az Isten felé. Persze sokáig lesznek még emberek, akik pontosan a hitükből fakadóan ennek nem a hasonlóság oldalát látják majd, hanem azt, hogy a saját vallásukhoz tartozókon kívüliek nem is hívők igazán. Azonban az így nyilatkozók pontosan abból a csodálatból maradnak ki, amit egymás kölcsönös tisztelete jelent az egyén, az Isten és a vallásos csoportosulások számára.