Tony Blair és a konferenciafotózás

Azt, hogy 1994-ben, a nagy tekintélyű, komoly társadalmi és politikai közmegbecsülésnek örvendő John Smith pártvezér és miniszterelnök-jelölt hirtelen halála után a „nehézsúlyú” Brown helyett miért az akkor még viszonylag ismeretlen Tony Blair került az ellenzékben politizáló – 1997 óta kormányzó – Munkáspárt élére, a mai napig találgatások tárgya. A legelfogadottabb változat úgy hangzik, hogy Smith halála után Blair és Brown a londoni Islington kerület egyik olasz éttermében, a Granitában, fehér asztalnál egyezkedve döntötte el, hogy melyikük indul a pártvezéri tisztségért; azóta bevett fogalom a brit politikai kifejezésszótárban a Granita-paktum. Gordon Brown nemrég, egy brit kereskedelmi tévének adott interjúban – kettőjük közül elsőként – azt elismerte, hogy volt ilyen paktum, de közölte, hogy az nem a Granitában elköltött közös vacsorán született, hanem már előtte. Brown változata szerint azonban az alku része volt az is, hogy Blair egy idő után feláll pártvezéri székből – amely az 1997-es választási győzelem óta miniszterelnöki székként is szolgál – , és azt átadja neki. Ez 2007 nyarán meg is történt, ám számtalan, általában hitelesnek tekintett forrás számol be arról, hogy addig a pillanatig izzó, sokszor gyűlölködő üvöltözésbe csapó viszály jellemezte a hosszú évekig váratott, csalódott Brown és a posztjához ragaszkodó – három választási győzelmével egyébként a brit baloldal történetében rekordot döntő – Blair viszonyát. Tony Blair egyelőre mindazonáltal csak annyit árult el a memoárról, hogy abban igyekezett felvázolni „a miniszterelnöki élet emberi és politikai dimenzióit”. Blair egykori hírhedt sajtófőnöke, Alistair Campbell már kiadta saját visszaemlékezését, de a fő poént nem lőtte le, vagyis részletesen nem számolt be volt főnöke és Brown összecsapásairól.