Június 15-től a homoszexuálisok Dániában nem csupán polgári, hanem egyházi esküvőt is tarthatnak, oltár előtt mondhatják ki a boldogító igent azonos nemű párjuknak az evangélikus egyházon belül, melyhez a dán lakosság 80 százaléka tartozik.

Míg Moszkvában 100 évre betiltották a melegfelvonulásokat, hazánkban pedig a Jobbik büntetné több évig terjedő szabadságvesztéssel, pénzbüntetéssel vagy elzárással a melegeket, ha azok "hirdetik" szerelmüket, addig a dán parlament nagy többséggel fogadta el az egyházügyi miniszter, Manu Sareen erre vonatkozó indítványát.

Egyházi esküvő jár a melegeknekMagyarországon jelenleg még életben van az a 2009-es törvény, mely házasságot ugyan nem, de a regisztrált élettársi kapcsolatot engedélyez a homoszexuálisoknak, amit anyakönyvvezető előtt is kimondhatnak. Ugyanakkor a törvény kiköti, hogy ezek az emberek nem vehetik fel egymás nevét, nem fogadhatnak közösen örökbe és nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben.

1989-ben az európai országok közül Dánia volt az első, amely engedélyezte az azonos neműek anyakönyvvezető előtti egybekelését. A hivatalos házassági kapcsolat helyett eddig a "bejegyzett partneri viszony" számított az elfogadott elnevezésnek, mostantól azonban az igen szónak az oltár előtti kimondásával a kapcsolat hivatalosan is a házasság rangját kapja.

Az evangélikus Dán Népegyház lelkészeinek bizonyos része ellenzi az azonos neműek egyházi esküvőjét - számolt be róla az Index. A törvény életbe lépését követően ők egyénileg, maguk dönthetik el, hogy vállalják-e, hogy összeadnak egy homoszexuális párt. Azonban még így is számos lelkész marad, akik örömmel teszik ezt meg.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
keresztapa
Úgy kell ezt felfogni, hogy a dánok 80% meleg és katolikus; és akkor elfogadható az egyházi esküvő, mert az egyház feladta a férfi nő gyerek család képet, liberális elvet követve, csak férfi és másik férfi kapcsolata az amely a család alapja, így nem kell a
gyerektartásért perlekedni, nem kell apasági vizsgálat, nem kell családi pótlék, csupa nem. Ez a liberalizmus alap tézise.
Dr.luigilongo60
@keresztapa: Milyen érdekes, hogy ott még sincsenek népesedési problémák.
Hogy mik vannak?
darwin
@Dr.luigilongo60: Bizony el kellene gondolkodni rajta,hogy is van ez!Ilyen nagyfokú demokrácia és liberalizmus mellett nem lopják szét az országot, a kereszténység dívik, a családok működőképesek ,a gazdaság él. "Hogy mik vannak?"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.