Moszkva jelentősen megnöveli katonai kiadásait 2015-re - derül ki abból az összeállításból, amelyet a Ria Novosztyi orosz hírügynökség közölt az orosz fegyverkezési tervekről. Az orosz védelmi kiadásokat a GDP jelenlegi 3 százalékáról 3,7 százalékára akarják emelni, ami 3 ezer milliárd rubelt, azaz több mint 20 ezer milliárd forintot jelent (97,5 milliárd dollárt) - jelentette ki Vlagyimir Komojedov, az orosz duma védelmi bizottságának elnöke. Ha ez megvalósul, akkor Moszkva a nemzeti össztermékhez viszonyított katonai kiadás mértékével megelőzi az ebben évek óta vezető helyen álló Egyesült Államokat. A 2013-as és a 2013-2015 közötti szövetségi költségvetés tervezetét pénteken tárgyalja az orosz törvényhozás alsóháza. A Ria Novosztyinak nyilatkozó szakértők a rekordnagyságú költségvetési ráfordításokat azzal magyarázzák, hogy Oroszország vissza akarja szerezni a nagyhatalmi státust, és befolyási övezetének szélesítésére törekszik... Érdemes elolvasni Dmitry Gorenburg friss...

Forrás: oroszhirek.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eperke
Nem találok ebben semmi újat. Ez kérem Oroszország, mást nem is gondoltam róluk:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.