Irán majmokat tervez felküldeni a világűrbe Pishgam (Úttörő) nevű űrkabinjában a közeljövőben. A teheráni kormány irányítása alatt álló, 2004-ben alapított Iráni Űrhivatal (ISA) igazgatója - akit a Tehran Times lap idézett - azt mondta, hogy az iráni űrkapszula már átesett az utolsó teszteken is, és készen áll a felbocsátásra. Az indításra valószínűleg a január 31-étől február 10-éig tartó hajnalünnep (fadzs) ideje alatt kerül sor. Az ünneppel az iszlám forradalom győzelmére emlékeznek. Az igazgató szerint az állatok feljuttatása része a programnak, amelynek végső eredményeként a közép-ázsiai ország embert akar küldeni az űrbe. Irán ezt a célt öt-nyolc éven belül akarja elérni.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás