Befogták és egy ketrecben tartják az egyiptomi hatóságok azt a fehér gólyát, amelyet augusztus elején láttak el jeladóval a Nógrád megyei Pöstyénpusztán: az eddigi információk szerint a madár hátára erősített GPS-jeladót kémkedésre használható eszköznek vélték.

A Szécsényhez tartozó Pöstyénpusztán meggyűrűzött és jeladóval ellátott, az ott folyó Ménes-patak után a Ménes névre keresztelt madár augusztus utolsó napjaiban a Szuezi-öblöt is átrepülve érkezett Egyiptomba, ahol dél felé fordult a Nílus-völgyben – tájékoztatta Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora vasárnap az MTI-t.

Kémnek néztek egy magyar gólyát Egyiptomban

A madár hátára erősített adó ezután már nem továbbította a tartózkodási helye GPS-koordinátáit tartalmazó jeleket. A szakemberek ekkor még arra gyanakodtak, hogy a fehér gólya kitérőt tett a Szahara fölé, ahol nincs térerő. Rövidesen azonban kiderült, hogy a madarat Kairótól 420 kilométerre délkeletre, Kena kormányzóságban befogták és átadták az egyiptomi hatóságoknak. Erre bizonyíték a The Daily Mail című lap internetes kiadásában közzétett két fotó is. Az információ szerint a madár hátán lévő jeladót kémeszköznek vélték.

"Ménes a képeken biztosan felismerhető a gyűrűje száma alapján. Egészségesnek látszik, de egy másik információ szerint egy jeladós madarat Egyiptomban lelőttek, erre azonban egyelőre nincs bizonyíték – mondta Papp Ferenc.

A programkoordinátor hozzátette: már vasárnap felvették a kapcsolatot az egyiptomi természetvédő szervezetekkel az ügy tisztázására. Papp Ferenc tájékoztatása szerint már az is egészen biztos, hogy az ugyancsak Pöstyénpusztán megjelölt Pöstyén nevű madarat, Ménes fészektestvérét, Románia déli részén, a Duna közelében egy villanyoszlopon áramütés érte és elpusztult.

Hírügynökségi jelentések szerint egy jeladóval felszerelt francia hattyút is elfogtak Kena kormányzóságban. Egy helyi lakos, aki befogta a madarat, leadta az állatot a helyi rendőrségre azzal a gyanúval, hogy a madár kémtevékenységet folytat a térségben. A helyi biztonsági illetékesek a madarat megvizsgálták, és megállapították, hogy nem kémkedésre használható eszközzel, hanem jeladóval van felszerelve.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
@Polygoner: kígyót-békát kiabálnak szegény gólyára:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
A magyar drón. Na ugye hogy van csodafegyverünk.
Dr. Felipe
Gólyának álcázott pilóta nélküli kémrepülőgép. Tuti hogy ilyen nincs a pentagonnak.
valakiaki
Hát a gyanú alapos lett, mivel a madár hátára rögzített jeladó GPS kapcsolaton keresztül pontosan behatárolta a madár fogvatartásának helyét. Tehát a kémkedés nem valósulhatott volna meg a madár elfogása nélkül.
dömdödöm
legyen az új légitársaság neve inkább ménes airlines azt ki tudják mondani :-)
dömdödöm
ha nem akkor legalább legyen az egyik Magyar gripen neve Ménes :-)
dömdödöm
lököm itt a jobbnál jobb ötleteket a habony meg felveszi a lovét helyettem :-I

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok