"Egy csapat újságíróval álltunk a határ török oldalán, harminc fok volt árnyékban, a tűző napon pedig gyilkos meleg. A férfi, akit a képen látnak, a kislányát tartotta a kezében, és ahogy gyülekezni kezdett mögötte a tömeg, egyre hevesebbek kiabált felénk - ahogy mindenki más is. Tel Abiadból indultak el, ahol az Iszlám Állam a napokban összecsapott a kurd erőkkel. Engedjetek be, itt mind meghalunk! - Ezt üvöltötte, miközben felénk mutatott, de én csak a gyerekre tudtam koncentrálni. Volt valami a kislány szemében. Kiabáltak és tülekedtek körülötte, de ő nem zokogott, csak görcsösen kapaszkodott a szögesdrótba, miközben az apja tartotta, és próbálta átnyomni a határon. Akkor esett le, hogy sokkot kapott a napon. Ki tudja, mióta lehettek már úton aznap?

Forrás: index.hu
Feltöltő: Anna Mária
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Vajon hogy számol el Isten előtt g vicctor kommunista spicli elvtárs mikor a déli határon is csüngenek a menekültek a kerítésen?
wagabund
most mondta a tv-ben egy fontos ember, hogy egymilliónál több ember áll a török határon, hogy bejusson az unióba..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.