Németországban külön igazolványt kapnak a menedékkérők, és összekapcsolják a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait a kormány szerdai ülésén elfogadott törvénytervezet szerint, amelyet várhatóan már januárban megszavaz a törvényhozás.

A megoldás révén elkerülhető egy sor visszaélés, nagyobb lesz a rend a menekültügyi rendszerben, és gyorsabb lesz a menekültügyi eljárás – mondta berlini sajtótájékoztatóján Thomas de Maiziere belügyminiszter.

A papíralapú igazolvány a menedékkérő nevétől és arcképétől a kijelölt lakóhelyén keresztül a vallásáig egy sor adatot tartalmaz majd.

Az országba belépő menedékkérővel kapcsolatba kerülő hatóságok az első "találkozáskor" rögzítik a számukra legfontosabb információkat, és feltöltik azokat egy központi adatbázisba. Így fokozatosan teljessé válik az illető adatlapja, amelynek alapján elkészítik az igazolványt.

A másik fő alapelv, hogy igazolvány nélkül senki nem veheti igénybe a menekültügyi ellátást – mondta a miniszter.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Nem hajlandó a hamburgi Thalia Színházban rendezni a neves lett rendező, mert az intézmény támogatja a menekülteket. Alvis Hermanis, a világ tíz legbefolyásosabbja közé választott lett színházi rendező szerint bár "nem minden menekült terrorista, de minden terrorista menekült vagy menekült gyereke.”

De itt még nincs vége. Mert Hermanis nagyon odatette: nem lehet egyszerre szolidaritást hirdetni a párizsi terrortámadás áldozataival, és támogatni a menekülteket. Szerinte ugyanis a támadás egyértelművé tette, "háborúban állunk”, márpedig egy háborúban muszáj oldalt választani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.