Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette, hogy nem kér politikai menedékjogot Belgiumban, mondván, nem ezért utazott egykori kormánya több tagjával együtt Brüsszelbe, hanem mert az "Európa fővárosa".

Sajtóértekezletén Puigdemont rámutatott: az ügyüknek semmi köze a belga politikához, kifejezetten Brüsszelbe, "Európa szívébe" jöttek, hogy felhívják a figyelmet "Katalónia problémájára".

A katalán elnök nem kér menedékjogot Belgiumban

(Fotó: YouTube/BBC)

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, addig fognak maradni, amíg szükségesnek tartják, a helyzet ugyanis folyamatosan változik, a belga fővárosban pedig inkább biztosítva látják a jogaikat. "Nem illegálisan vagyunk itt. Európai polgárok vagyunk, mozgásszabadság van" – húzta alá.

"Azért jöttünk ide, hogy elkerüljük a konfrontációt, amelyre talán sor került volna, ha Barcelonában maradunk" – fogalmazott.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint "világos biztosítékokat" kapnak a spanyol hatóságoktól a "tisztességes eljárásra" és az "igazságos bánásmódra".

A spanyol miniszterelnök által pénteken menesztett Puigdemont leszögezte: tiszteletben fogják tartani a december 21-i katalóniai regionális választás eredményét.

Madrid azt akarja elérni, hogy Katalónia felhagyjon az elszakadás "politikai projektjével", ez azonban nem fog megtörténni – hangoztatta a volt elnök, aki hétfőn érkezett Brüsszelbe.

Hozzátette: a zűrzavar és az erőszak elkerülése érdekében mindazonáltal "le kell lassítani" a függetlenség folyamatát.

"Arra kérem a katalán népet, hogy készüljön fel, hosszú út áll még előttünk. Győzelmünk alapja a demokrácia lesz" – mondta Puigdemont, aki szerint párbeszédre és erőszakmentes megoldásra van szükség annak ellenére, hogy "súlyos a demokratikus deficit" Spanyolországban.

A sajtótájékoztató helyszínén tüntetők gyülekeztek. Kis létszámban, de mindkét tábor képviseltette magát, egyesek spanyol zászlókat lengettek, és azt skandálták, hogy Viva Espana (Éljen Spanyolország), mások katalán lobogókat tartottak a magasba.

Sokan arra számítottak, hogy Puigdemont politikai menedékjogot fog kérni Belgiumban, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná.

Az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden közölte: legjobb tudása szerint Puigdemont eddig nem lépett kapcsolatba a brüsszeli testülettel, a katalán válság ügyében pedig továbbra is változatlan a bizottsági álláspont.

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök péntek este jelentette be Puigdemont menesztését, valamint a katalán parlament feloszlatását és az új tartományi választások kiírását, miután a barcelonai törvényhozás függetlenségi pártjai megszavazták az önálló "Katalán Köztársaság" létrehozását.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@Shikari: ..ki a migráncs! Az "őrült spanyol"?
kokopelli
@Shikari: annyira mint te biztos! A menekültet és az emigránst a kedves
magyarok is rosszul használják! Genfben meghatározták már régen,ergo tudom!
Csizmás Kond
...na... az ilyen szaralakokkal akartak függetlenséget...
kokopelli
@Shikari: menekültek,"Flüchtling"-ek stb!...és majd eldöntik,hogy jogosan vagy nem,
kirúgják,vagy nem!..pl. a "Koptok" (keresztények az arab országokban) menekültek,ho-
lott nincs háború! (Egyiptom stb.) Ne oszd az észt,mikor nálad az hiánycikk! Nézd át a
Genfi Konvenciót,igaz németül nem tudsz,.de próbálkozz! Mi az az "emigránt" és mi az
a "menekült"!
kokopelli
@Shikari: Nagyarcú!Válaszolj már a kérdésre,hogy mi a különbség
a két státusz között! Ahhoz jó a német,hogy a nyugati forrásokat is
megismerje a kritikus olvasó ! Nem a "pofábarágott" magyar kormány-
sajtót,amin a fél világ röhög! Főleg a "Soros-kampányon",meg az ő
általa invintált MENEKÜLTEK hadán! Vígísztalódj,mert a "migrik" úgy
ß@rják le az országot,ahogy van, a "grázi migrivel" együtt! A ő "migrán-
csai" sok pénzért már rég nyugaton vannak,egy magyar letelepadési en-
gedéllyel! Kapsz belőle valamit,vagy ingyen "nyalok szopok gombot var-
rok" a mottód? Egészségedre! ;--))... vége a dialógnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.