A nemzetközi diplomáciában törekedni kell arra, hogy a vízellátás miatti konfliktusok ne jelenthessenek újabb biztonsági fenyegetést a világra – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakának vízgazdálkodással foglalkozó kísérőrendezvényén szerdán.

Kijelentette:

egyértelműen bebizonyosodott, hogy a víz kulcsszerepet játszik a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, ezért a nemzetközi diplomáciának nagyobb figyelmet kellene szentelnie a vízforrások békés elosztásának, illetve a világ vízbázisait fenyegető jelenségek elleni küzdelemnek.

Szijjártó Péter leszögezte:

Magyarország kiemelten kezeli a vízdiplomáciát, és az ENSZ keretein belül egyértelmű elismerés övezi azt a teljesítményét, amelyet az ENSZ vízügyi egyezményének hároméves magyar elnöksége során nyújtott.

Hazánk szorgalmazza, hogy minél több ország csatlakozzon ehhez az egyezményhez, és ratifikálja is – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 2,5 milliárd ember él vízhiányos területeken. Ez a világ népességének 36 százaléka, ráadásul a világ GDP-jének egyötödét ezeken a területeken élő emberek állítják elő. A jelenlegi előrejelzések szerint 2050-re már 4,8 milliárd ember fog vízhiányos területen élni.

A világon 280 folyó és 600 olyan vízbázis van, amely országhatárokon átnyúlik, a világ népességének 40 százaléka ilyen területen él. A lokális vízválságok emiatt könnyen olyan konfliktusforrásokká alakulhatnak, amelyek nagyobb mértékű feszültségek kirobbanásához vezetnek – fejtette ki Szijjártó Péter.

Utalt a külgazdasági és külügyminiszter arra is, hogy az idén rendezik meg a harmadik budapesti Víz Világtalálkozót, amelyek közül az első – 2013-ban – nagy szerepet játszott abban, hogy a fenntartható növekedési keretrendszerben a víz kérdésköre önálló célkitűzésként jelenjen meg. Az október 15-27. közötti világtalálkozón a döntéshozók, a gazdasági és pénzügyi szektor képviselői, valamint a tudományos életből érkezett vezetők a tervek szerint arról is vitáznak, hogy milyen globális megoldási lehetőségek vezetnek a biztonságos vízellátáshoz.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/KKM/Burger Zsolt

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Pofaszinten, a várnagy tudományával!!!
Eladott Ország
Nem a vízellátás miatti konfliktusok jelentenek újabb biztonsági fenyegetést a világra hanem ezek a fidesz féle pusztító barmok...
papa.49
Értem szóval te vagy az szargyártó aki befogadja a reggeli zuhatagot a csutitól )))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Eladott Ország
Évi 17 milliárd forinttal, 2020-tól 2030-ig összesen 170 milliárd forinttal tervezi a kormány támogatni az öntözés fejlesztését – jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben, a VIII. Hajdúsági Expo, Európai Traktorhúzó Verseny és Fieszta megnyitója után tartott agrárfórumon. (MTI) Jól hangzik, nem? Évi 17 milliárd öntözésfejlesztésre. Most, amikor már nehéz tagadni, hogy a klímaváltozás megmásíthatatlan, és villámsebesen át kellene gondolni a mezőgazdaság szerkezetét és működését. Csak halkan szólok, hogy csak a Bethlen Gábor Alapon keresztül nagyjából 90 milliárd forint megy külhoniak támogatására, valamint Románia, Szlovákia, Ukrajna gazdaságfejlesztésére. Nem tíz év alatt 90 milliárd, hanem évente. Bizonyára én vagyok a hülye libsi, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy szeretett ártunk és ormányunk tudatosan tartja szegénységben ezt az országot, miközben a mi adóinkból fizetik a külhoni szavazatokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.