A kínai férfi még novemberben jelentkezett az orvosoknál, ő lehet az első ember, aki elkapta a vírust.

Koronavírus: megtalálták azt az embert, aki legelőször fertőződött meg

A kutatók még mindig vizsgálják a kínai Hupej tartományban az új koronavírus kialakulásának eredetét. Úgy tűnik, meg is találták, ki volt az első fertőzött beteg.

Mint ismert, az orvosok azt feltételezik, hogy a denevérek és a tobzoskák által terjedt az emberre is az új típusú koronavírus. Azonban a legfrissebb kutatás szerint nem minden megfertőződött beteg hozható összefüggésbe az állatokkal.

A kutatók most úgy gondolják, megtalálták az első fertőzöttet, egy 55 éves beteget Hupej tartományban, aki 2019. november 17-én jelentkezett az orvosoknál. Ezt az esetet tartják a vírus első diagnosztizálásának, de nem tartják lehetetlennek, hogy vannak korábbi esetek is.

A Hupeji Tartományi Kórházban november 17. és december 15. között naponta előfordult, hogy öt újabb beteg is érkezett az új koronavírus tüneteivel. Az év végére körülbelül 180 fertőzött volt, de ekkor még nem minden esetben ismerték fel a koronavírust.

Az első hivatalos hírek a járvánnyal kapcsolatban majd csak december legvégén és január elején kezdtek érkezni, miután Csang Csicsian, a hupeji kórház osztályvezetője értesítette az új koronavírus felbukkanásáról az egészségügyi hatóságokat.

Forrás: Blikk

Kép: Pixabay

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
@Horizont: Vagy a denevért,vagy a tobzoskát...ezektől minden kitelik...
jesz
@Horizont: Mint a Godzillában...valamiből kikelt egy mutáns, és ő lett a gazdatest...

Ez az egész csak megnyugtató porhintés. Még csak most jön a java...lesz itt fogak csikorgatása.
KisGenyo2
@Horizont: Miért a második és a többi beteg úgy lett, hogy ettek egy fertőzöttből? Teljes ostobaság azt hinni, hogy ezt kajával kapták el. Pláne, mivel nemigen eszik nyersen ezeket az állatokat, a főzés pedig elrontja a vírust, de a gyomorsav is.

Tatárbifsztekről tetszettek hallani? Van a világnak olyan része, ahol meg azon útálkoznának a népek. De ennek nincs értelme!
www.mindmegette.hu/tatar-beefsteak-tatarbifsztek.recept/
Aki Én
@Pálinkás Pál: ...esetleg párosodtak
Eriksson
Megtalálták az első fertőzött fertőzőt? Ezek szerint ő él és virul!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.