Fehéroroszországban a választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek.

A fehérorosz biztonsági erők mintegy hetven olyan újságírót vettek őrizetbe a múlt vasárnapi elnökválasztás óta, akik az állítólagos tömeges választási csalásokról és az emiatt kezdődött tüntetésekről számoltak be

– közölték újságírószervezetek.

Huszonhárman közülük még csütörtökön is őrizetben voltak

– jelentette pénteken a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi szervezet, a Belorusz Újságírószövetség (BAJ) közlésére hivatkozva.

Közlésük szerint a médiamunkásokat önkényesen letartóztatták, megverték, és egyes esetekben hosszabb időre bebörtönözték.

A választások napja óta 29 esetben jelentettek a szövetségnek újságírók ellen elkövetett rendőri erőszakot. Legalább hét riporter súlyosan megsérült.

Újságírókat is őrizetbe vettek Fehéroroszországban

Teljességgel elfogadhatatlan a szabad sajtó elleni ilyen támadás, különösen egy európai országban

– mondta Michael Rediske, a Riporterek Határok Nélkül szóvivője az Európai Uniós tagállamok pénteki brüsszeli külügyminiszteri találkozójához időzítve, amelynek egyik fő témája volt, hogy szankciókat készítsenek elő a tiltakozókkal szembeni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen.

Augusztus 9-e óta az internet teljesen vagy részben elérhetetlen – tették hozzá. A legtöbb hírportál továbbra is le van tiltva.

Fehéroroszországban a választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
@Eladott Ország: "fideszes hülyének sose próbáld elmagyarázni,..."
Nem is tudnál elmagyarázni soha, semmit, mivel ostoba vagy, korlátolt, tanulatlan és primitív.

Éssssss megint ott van ez egyszem like (amit valszeg saját magadnak adtál megint)... :DDDDDDDDDDDDDDDDDD
Namely
@Eladott Ország: Jaaaa, hogy te egy kommentmotor vagy! :D
kokopelli
@Eladott Ország: ...nem érdemes velük vitatkozni,mert nem ismerik a külföld (nyugat) véleményét az Orbánékról!
Egy időben a H.Kohlt táncolták körül,holott már akkor azt sem tudta az "óriásbaby" hogy melyik lyukain anyagcserél!
Azután rászálltak a "bajorokra",de azok mereven elutasították a "mezitlábasok" töreskvéseit! A Bajor Parlament főnök-
asszonya visszamondta a magyarok fogadását ill. látogatását a tartományi parlamentben!A magyar vendégmunkások számának növekvése is mindent elárul.A kinnt élő fiatal magyarok is már többször fogadták ridegen ill. szidalmazva a
magyar illiberális politikusok látogatásait!Lehet,hogy M.o.-n nem játszották le a királyi TV-ben,de mára már teljesen el-
maradtak a látogatók,holott egy "nagy koalíció" (jobbos+balos) van kormányon!!(;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok