A francia nemzetgyűlés első olvasatban megszavazta szombat este a koronavírus-járvány miatti korlátozások kihirdetéséhez törvényi keretet biztosító egészségügyi rendkívüli állapot meghosszabbítását, miközben az elmúlt 24 órában több mint 45 ezer új esetet tártak fel, ami újabb napi rekordnak számít.

A törvénytervezetet 71 igen szavazattal 35 ellenében fogadták el a képviselők. A szenátus szerdán szavaz a javaslatról, a végleges elfogadás a parlament két házában november elején várható.

Míg tavasszal valamennyi politikai párt támogatta a vészhelyzet kihirdetését, ezúttal a baloldal és a jobboldal is bírálta az alsóházban a kormányt, hogy a vírusra hivatkozva "zárójelbe teszi a szabadságjogokat" és korlátozza az állampolgárok szabad mozgását.

A kormány tíz nappal ezelőtt rendeletben állította vissza az egészségügyi rendkívüli állapotot egy hónapra. A hosszabbításhoz parlamenti felhatalmazásra van szükség. A február közepéig kért felhatalmazás ellenére a kormány bármikor feloldhatja a vészhelyzetet, amennyiben a helyzet javul.

A törvénytervezet szerint egyébként április 1-ig lehetségesek korlátozások a vészhelyzetet követő átmeneti időszakban. A kérdés azért is kényes, mert elvileg ebben az időszakban esedékesek a regionális és megyei választások.

A perspektíva azonban a következő hetekben borúsnak ígérkezik. Olivier Véran egészségügyi miniszter a parlamenti vitában elmondta: "a következő napokban és hetekben a számok romlani fognak, bármit is teszünk".

Miközben a járvány egyre fokozódó terjedése miatt péntek éjféltől a kormány az ország száz megyéjéből 54-re kiterjesztette az éjszakai kijárási korlátozást, ami a franciák több mint kétharmadát, mintegy 46 millió lakost érint, az egészségügyi tárca szombat este közzétett adatai szerint a napi új esetszám újabb rekordot döntött: 45 422 új estet tártak fel az elmúlt 24 órában a hatóságok az előző napi több mint 42 ezer után, a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma 1 086 497-re emelkedett.

A Covid-19-betegségben péntek óta 138-an haltak meg, ezzel 34 645-re emelkedett a járvány kezdete óta elhunytak száma.

A pozitív tesztek aránya szombaton elérte a 16 százalékot, miközben az előző nap 15,1, szeptember elején pedig még csak 4,5 százalék volt.

A súlyos betegek számának emelkedése valamelyest csökkent péntek óta: az elmúlt 24 órában 59-en kerültek intenzív osztályra, ahol jelenleg 2491 beteget látnak el. A francia kórházakban 5800 ágy áll rendelkezésre a súlyos betegeknek, de a kormány szerint a nem sürgős beavatkozások elhalasztásával az intenzív ágyak számát két héten belül 7700-ra lehet növelni. A járvány első hullámának tetőzésekor 7200 intenzív ágyon feküdtek súlyos állapotban lévő koronavírusos fertőzöttek.

Amennyiben az este 9 órától reggel 6 óráig tartó éjszakai kijárási korlátozással nem sikerül megfékezni a járvány terjedését, a kormány a hét második felében "még keményebb intézkedésekről" dönthet. Jean Castex miniszterelnök szerint, Emmanuel Macron államfő pénteken nem zárta ki az általános vesztegzár újbóli kihirdetésének lehetőségét sem.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.