A guineai egészségügyi hatóság megerősítette Nyugat-Afrika első Marburg-vírusos esetét – írja a BBC News nyomán a 24.hu.

A világ egyik leghalálosabb vírusa bukkant fel ismét – nincs gyógyszer és akár 88%-is a halálozási arány

Ennek a rendkívül fertőző járványos betegségnek a kórokozóját ugyanabba a víruscsaládba sorolják, mint az Eboláét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a vírust

azonnal meg kell állítani.

A Marburg-vírus okozta betegség gyümölcsdenevérekről terjedt át az emberre, emberek között pedig testnedvek közvetítésével terjed. A Marburg-vírusos esetek rendkívül ritkák, mindazonáltal nagyon súlyos, gyakran halálos betegségről van szó, amelynek tünetei közé tartoznak a fejfájás, a láz, az izomfájdalom, a vérhányás és a spontán vérzés.

A WHO afrikai igazgatója, Dr. Matshidiso Moeti az eset kapcsán arról beszélt, hogy a vírus „messzire terjedhet”, ugyanakkor elismerően beszélt a guineai egészségügyi dolgozók éberségéről és gyors kontaktkutatási tevékenységéről. Az egészségügyi szakemberek jelenleg is azon dolgoznak, hogy megtalálják azokat az embereket, akik kapcsolatban állhattak a halott férfival.

A kontaktkutatás során négy magas kockázatú kontaktszemélyt találtak, köztük egy egészségügyi dolgozót, és rajtuk kívül még száznegyvenhat embert, akik veszélyeztetettek lehetnek

– mondta Dr. Krutika Kuppalli járványügyi szakértő, aki nyomon követte az esetet.

Afrikában korábban járványokat és szórványos eseteket is jelentettek, így például Angolában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kenyában, Dél-Afrikában és Ugandában – közölte a WHO. A Marburg-vírus első kitörését 1967-ben észlelték Németországban, ahol hét ember halt meg a vírus okozta betegségben.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
fidesz gazdagék szeretnek afrikában vadászni,talán ebböl is visznek majd haza egy pédányt..
csak úgy....
@Shikari: szíjjártó bepisilne a sírástól..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.