Japán több orosz állampolgár számláit befagyasztotta, illetve vízumkorlátozásokat vezetett be, de többek között Kanada is szankciókkal sújtotta az oroszokat.

A világ országai egymás után jelentik be a szankciókat az oroszok ellen

Fotó: pixabay.com

Az európai államok egyre egységesebbek lettek abban a kérdésben, hogy erőteljes és azonnali fellépésekre van szükség azok után, hogy Vlagyimir Putyin, orosz elnök hétfőn este bejelentette, Moszkva elismeri a kelet-ukrajnai szeparatista régiók függetlenségét, és elrendelte, hogy orosz fegyveres erők biztosítsák a békét a két „népköztársaság” területén – írja a Blikk.

A döntést a Nyugat elítélte, szankciók bevezetéséről tárgyaltak, amit Ukrajna is szorgalmazott. Az EU tagországai végül késő délután állapodtak meg a bevezetésre kerülő szankciókról, ezt követően pedig Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke is bejelentette az oroszokkal szembeni első szankciókat, ennek részleteitől ebben a cikkünkben írtunk.

Az éjszaka folyamán pedig további kormányok közölték döntéseiket: Japán példának több orosz állampolgár számláit befagyasztotta, valamint vízumkorlátozásokat vezetett be, Ausztrália pedig a bankokkal, az energia- és a távközlési cégekkel szemben jelentett be szankciókat – írja a Politico.

Ezen túlmenően Kanada is bejelentette, hogy az Európai Unióhoz hasonlóan szankcionálja a Duma azon tagjait, akik megszavazták a két kelet-ukrajnai szakadár terültet elismerését. Mélanie Joly kanadai külügyminiszter közölte:

„Tisztázzuk, az invázió elkezdődött”.

A kanadai miniszterelnök is megszólalt, Justin Trudeau közlése szerint a kanadaiak mostantól nem vehetnek orosz államközvényeket, nem kereskedhetnek a szakadár területekkel, valamint az orosz állami bankokat is büntetik.

Forrás: blikk.hu

Címlapkép: pixabay.com

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SÍva
Érdekes, hogy az usa és a nátó teljesen "fedhetetlen"! Na meg egy másik közel keleti ország is akit még csak kritizálni sem szabad.
csak úgy....
@Rizikó: itt a tavasz te birka, nyugat felöl akár el is zárhatja! :)
-öszre meg majd átgondolja..
Nyírfa
Az ember óhatatlanul gondolkodóba esik: ilyen gyönyörű építészeti környezetet tudnak létrehozni, lenyűgöző művészeti alkotásaik vannak, az irodalmuk, a táncművészetük méltán világhírű...s közben úgy elvannak az elnyomó rendszereikkel, mintha ez lenne a legtermészetesebb viszonya az életnek.
Az érzelmi telítettség és a lemondó mentalitás kettőse hová vezethet?
jesz
..."Japán példának több orosz állampolgár számláit befagyasztotta, valamint vízumkorlátozásokat vezetett be"...

Ajaj...jól néznek ki...
rokker33
@csak úgy...: te nagyon hülye! Ha most eltárják a csapokat az Európa összes országa megszívja ! Nem csak a fűtéshez kell a gáz, hanem rengeteg vállalkozás üzem étterem használ nagy mennyiségű gázt! Ha most elzárják kb nyár elejére az összes amúgy is vészesen alacsony gáz tartalék elfog fogyni te hibbant vénember! Az USA féle palagáz meg sokba fog nekünk kerülni nagyon sokba...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.