A volt elnök kiemelte: az orosz-ukrán konfliktus nem történne meg, ha még mindig ő lenne az Államok első embere.

Trump szerint Putyin zseniális, az USA-nak is követnie kellene a példájátFotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

Donald Trump egy rádióinterjúban beszélt az ukrán válságról, amely során méltatta Putyin lépéseit. Eközben a nyugati országok sorra jelentik be a szankciókat Oroszországgal szemben – írja a hvg.hu. Trump kifejezte:

Zseniális, ahogyan az orosz elnök függetlennek ismer el helyeket, majd békefenntartókat küld oda, ezt kellene csinálnia az USA-nak is a déli határánál, de persze ha még mindig ő volna az amerikai elnök, az oroszok nem támadnák meg Ukrajnát.

Arról is beszélt, hogy ilyen sok tankot még soha nem látott, majd hozzáfűzte, hogy „ezt kellene csinálnunk nekünk is a déli határon.” A volt amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin „zseniális”, ahogy békefenntartóként küld katonákat a szakadár területekre, miután azokat független államként ismerte el.

Trump ugyanakkor biztosította a hallgatóságát, hogy az egész orosz-ukrán konfliktus nem történt volna meg, ha még mindig ő lenne az amerikai elnök. Úgy véli ugyanis, hogy az ő kapcsolatai elég jók voltak Vlagyimir Putyinnal, és ugyan érezte, hogy az orosz elnök szeretné megtámadni Ukrajnát, jelezte neki, hogy ezt nem teheti meg.

Forrás: hvg.hu
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Annyi rendes elnököt kinyírtak már Amerikában. Hogyhogy ez még nem kapott golyót a fejébe?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
@kereső: Mit is értenének? Nem az eszükért fizetik ittlétüket... :-)
Németh István
Trampnak tök igaza van > az Ő időszakában az usa nem kezdeményezett háborút, egyre vonogatta ki csapatait a lerohant országokból. A Trarmp maradása esetén ez EU. is megszabadult volna az usa-nato csapatoktól és bizony követnie kellene az orosz mentalítást és a béke érdekében minden ésszerű dolgot megtenni! Elsődlegesen az usa-Eu-német-francia tengely ukrajnát az oroszok ellen uszító manővereit kellene abbahagyni! Nyilván rájött sokba kerülhet a konfliktus kiéleződése az usa néhány nagyvárosának pontosabban az ipari centrumainak!
Lepényleső
...akkor hát Hitler bácsi is zseniális volt? Egykor történelem órára hülye volt ki mást magolt?
Gauntlet
nem komplett.
szóval ha 2 amerikai állam kiszakad és Mexikói elismeri őket majd be is vonul, akkor azoké?
szabad?
telegdilaci
@simmering73:A bolondokat ott sem bántják,álmodik a nyomor nem tudja megemészteni hogy már nem Ő az Egyesült Államok Elnöke!
evacica
Még szerencse, hogy nem ez a magamutogató pojáca az USA elnöke már! remélem nem is lesz! Na ilyenek Orbán barátai! Mindegyik imádja a hatalmat és a pénzt, gátlásai Egyiknek sincs!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.