Az Iszlám Állam terrorszervezet vasárnap este felszólította harcosait, hogy bosszulják meg vezetőik meggyilkolását, és használják ki Oroszország Ukrajna elleni háborúját Európa megtámadására.

– Isten segítségével és közvetítésével bejelentjük egy áldott harc kezdetét, a két sejk, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi és Abu Hamzah al-Kurejsi al-Muhadzsir sejk bosszúharcát – mondta a csoport új szóvivője, Abu Omar al-Muhadzsir a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett hangüzenetében. A szóvivő felszólított minden dzsihadistát, hogy „használja ki a keresztesek egymás elleni harcát”, és folytassa a támadásokat Európában.

Terrorcselekményekre szólította fel az Iszlám Állam embereit

Fotó: 123RF.com

Felhívásában „a kalifátus minden oroszlánjának és az Iszlám Állam harcosainak mindenhol” azt üzente: „Ha üttök, üssetek keményen, hogy fájdalmat okozzatok és terrorizáljatok”.

Az Iszlám Állam márciusban megerősítette korábbi vezetője, al-Kurejsi halálát, és bejelentette utódjának kinevezését. Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi február elején halt meg egy északnyugat-szíriai amerikai katonai műveletben. Joe Biden amerikai elnök akkor azt mondta, azért robbantotta fel magát, hogy ne vonják felelősségre tetteiért. Al-Kurejsit a terrorszervezetet hosszú ideig vezető Abu Bakr al-Bagdadi 2019 októberében bekövetkezett halála után nevezték ki az Iszlám Állam vezérévé. A csoport szerint szervezetük új vezetője Abu al-Haszan al-Hasimi.

Az új üzenetben, amelynek hitelességét nem lehetett ellenőrizni, a szóvivő azt remélte, hogy az orosz háború Ukrajnában nem fog leállni, amíg el nem égeti „a kereszteseket és fel nem szántja a területeiket”.

Forrás: Hang.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
"Liberális befogadók"! Vettétek az "adást"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.