Visszaállítja Donald Trump fiókját a Facebook és Instagram közösségi médiumok anyavállalata – közölte a Meta.

Donald Trump kegyelmet kapott a Facebooktól
Fotó: Youtube

Nick Clegg, a Meta globális elnöke több amerikai médiumnak nyilatkozva elmondta, hogy a volt elnök esetében letelt a két éves felfüggesztés, amelyről 2021. január 7-én a washingtoni zavargásokat követően döntöttek.

A cég közleménye emellett azt hangsúlyozza, hogy a felfüggesztés visszavonása mellett szól az is, hogy 2021. januárja óta a jelentősen csökkent a közbiztonságot érintő kockázat, ugyanakkor az is olvasható, hogy a szabálysértések megelőzésére bizonyos védőkorlátokat vezetnek be a jövőre nézve.

Nick Clegg, a Meta globális elnöke a döntés indokaként azt is megemlítette, hogy a közvélemény számára lehetővé kell tenni, hogy értesüljön arról, amit a politikusok mondanak, hogy ennek birtokában a szavazó helyiségben megalapozott döntés születhessen. A cégvezető, aki 2010 és 2015 között a brit kormány miniszterelnök-helyettese volt, hozzátette, hogy ezt követően is közbelépnek majd, amikor a közösségi oldalon megjelenő tartalom a világra nézve világos kockázatot jelent, viszont a közbeszédbe történő beavatkozás korlátját tudatosan magasan határozták meg.

Donald Trump fiókját – a Facebook és az Instagram mellett – 2021. januárjában a Twitter közösségi médium is felfüggesztette, amit követően a volt elnök saját közösségi médiumot hozott létre Truth Social néven.

Donald Trump, aki tavaly novemberben bejelentette, hogy elindul a 2024-es elnökválasztást megelőző republikánus jelöltállító versenyben, egyelőre nem reagált a Meta döntésére. Tavaly novemberben az Elon Musk tulajdonába került Twitter szintén feloldotta a korábbi elnök fiókjának felfüggesztését, ám oda Donald Trump nem tért vissza.

Forrás: MTI

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
@Horizont: "Már a pártjában se igazán népszerű."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Horizont
@FLETÓ: Elolvastam az életútját...hát Obamát is kiszolgálta meg a Tramplit is :DDD
És mit dönt el ez az ember???
Horizont
@FLETÓ: És mit dönt el ez az ember??? Erre nem válaszoltál.
FLETÓ
@Horizont: Hogy komoly! Ezt meg te említetted!
Horizont
@FLETÓ: Ha érthetően írnál jólesne.
FLETÓ
@Horizont: "Már a pártjában se igazán népszerű."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.