Elon Musk techguru cége, a Twitter utódja, az X kiegészítette működési szabályzatát. Bár illegálisan eddig is voltak ilyen tartalmak, de most már hivatalosan is lehet szexuális tartalmat posztolni az X-en. Igaz, vannak feltételei. 

Amióta Elon Musk felvásárolta a Twittert, rendszeresen jelennek meg felnőtt, pontosabban NSFW (vagyis munkahelyen nem biztonságosan fogyasztható) tartalmak az oldalon, tehát a gyakorlatban ez nem jelent nagy változást.

Annyi változott, hogy a szabályzat ezt eddig nem engedte kifejezetten, a hétvégén viszont az X kiegészítette a szabályait, és hivatalosan is engedélyezte, hogy a felhasználók felnőtt és grafikus tartalmakat tegyenek közzé a platformon – néhány kikötéssel.

Botrány? – Elon Musk szabaddá tette a szexet és a pornót a Twitter utódján

Képünk ilusztráció  Fotó: 123fr.com 

A felhasználók mostantól posztolhatnak konszenzusos NSFW tartalmakat, amennyiben előre figyelmeztetnek a tartalom jellegére. Az új szabályok kiterjednek a mesterséges intelligencia által generált videókra és képekre is.

Úgy véljük, hogy a felhasználóknak lehetőséget kell adni a szexuális témákkal kapcsolatos anyagok létrehozására, terjesztésére és fogyasztására, amennyiben azok előállítása és terjesztése konszenzusos

- olvasható a módosított szabályzatban. Szerintük a szexuális kifejezés, legyen az vizuális vagy írott, a művészi kifejezés legitim formája lehet. Egyértelművé teszik, hogy az oldal korlátozza az ilyen tartalmakat a gyermekek és az ilyen tartalmakat kerülő felnőtt felhasználók számára.

Forrás: Portfolió

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.