A hetedik futamon, a Kanadai Nagydíjon sem volt ismétlés. Lewis Hamilton személyében megvan a hetedik győztes. Szöveg: Dóka Attila Fotó: Vodafone McLaren Mercedes Vettel jól kapta el a startot, és úgy tűnt, kamatoztatni tudja szombaton megszerzett első rajthelyét. Mögötte Hamilton fordult, majd Alonso. Az első kerékcserék után azonban Alonso állt az élen és Vettel már csak harmadik volt. Hamilton nagyon gyorsnak bizonyult, és Alonso megelőzésével az élre tudott állni. Räikkönen és Perez nem követte a papírformát, kihagyták az első kerékcserét, egyértelműen egy kiállásra rendezkedtek be. Schumachert a 43. körben ismét utolérte a balszerencse: a nyitható hátsó szárny egy hidraulikus hiba miatt nem záródott vissza, így kiállni kényszerült. Hamilton második kerékcseréje után a Ferrari húzott egy merészet, és kint hagyta Alonsót csere nélkül. A taktika - látván a Lotus és a Sauber példáját - akár működhetett volna, ám a Ferrari abroncsai nem bírták ezt a hosszú etapot. Alonso...

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.