Az iráni televízió megszakította közvetítését az Anglia–Irán világbajnoki labdarúgó-mérkőzésről, mert az iráni játékosok nem énekelték országuk himnuszát.

Keményet üzentek az iráni focisták és szurkolók saját kormányuknak, odahaza leállították a meccs közvetítését

Fotó Fadel Senna/ AFP

Iráni aktivisták szerint a játékosok ezzel a hazai kormányellenes tiltakozások mellett álltak ki.

Sok szurkoló fütyült az iráni himnusz alatt, illetve közülük számosan Nők, Élet, Szabadság feliratú iráni mezt viseltek az al-rajjani Halifa Stadion lelátóján.

Iránban szeptember 16. óta tart az országos tiltakozáshullám, amelyet Mahsza Amini 22 éves iráni kurd nő halála váltott ki. A nőt az erkölcsrendészet letartóztatta, mert állítólag megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt.

A hatóságok zavargásokról beszélnek, és irán külföldi ellenségeit, illetve ügynökeiket teszik felelőssé.

A norvégiai székhelyű Iran Human Rights (IHR) szombaton közzétett adatai szerint már legalább 378 ember vesztette életét a tiltakozásokban.

Ehszan Hadzsafi, az iráni válogatott csapatkapitánya vasárnap változásokat sürgetett, és részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Proktor
Igazad van, diktatúráknak nem kellenek gondolkodó és a saját belső erkölcsi érzékük mellett kiálló emberek...
Mamelukokra van szükségük, igaz Shikari? Tefélékre...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
na, ezeknek reszeltek...még akkor is, ha véletlenül világbajnokok lesznek...a hatalom ezt nem felejti el nekik...
Talán jobb, ha haza sem mennek..már meszelik a kínzókamrákat...
namihami
Viktor--közeledünk? KDNP-s fajtársaid igencsak terelgetnek.
Yoda69
Bator tett a focistak reszerol, minden tiszteletem az ovek.
orban meg egy rohadt geci hogy az irani vezetessel haverkodik.
Juhász István
Tudom, már régen nem él a Komeini ajatollaH, DE EZEKTŐL MÉG Ő IS JOBB volt.
Dr. Proktor
Igazad van, diktatúráknak nem kellenek gondolkodó és a saját belső erkölcsi érzékük mellett kiálló emberek...
Mamelukokra van szükségük, igaz Shikari? Tefélékre...
Alfa
pl ez is a különbség a magyar focisták és az iráni focisták..sportolók közt.. nem seggnyalók
Sámannus
A sportolókat ez különbözteti meg a köcsögöktől.
Dr. Proktor
@Alfa: Ne keverjük a nagy pénzért labda után szaladgáló egyedeket a focistákkal, ha kérhetném!
Pálinkás Pál
@Shikari: mi is nélküled, levadásznak,román szar..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.