Amikor a családot áldozzuk fel a politika oltárán

Hogy ki- melyik párt vagy ideológia elkötelezett híve, mindig is megosztotta a közvéleményt-helytől és időtől függetlenül alkalmat teremtve egy jóízű vitapartira. Ennek ellenére jól megférünk egymás mellett, kivéve minden "negyedik tavasz"-t, amikor az eltérő poltikai nézetek találkozása a megszokottnál is nagyobb intenzitású konfliktushullámot indukál.

Ennek legszembetűnőbb és legelkeserítőbb jele, hogy a választások idejének közeledtével - kampánycsend ide-vagy oda - egyre sűrűbben botlunk egymás torkának ugró családtagokba, dühödt veszekedésbe fulladó vasárnapi ebédekbe és öklüket sűrűn rázó legjobb barátokba, akik a vita hevében hajlamosak hosszútávra elfelejtkezni a vérségi-és a baráti kötelék fontosságáról.

Persze, tudjuk, egy érett, a napi politikát aktív figyelemmel kísérő felnőtt számára elkerülhetetlen, hogy ne rendelkezzen sziklaszilárd elképzeléssel arra nézve, miért és kinek a kezébe adná a lehtőséget, hogy pozitív mederbe terelje az ország-és ezzel személyes jövőnk- irányítását. Ehhez az ezeregyszer átgondolt véleményhez erős kohézió köt minket, hiszen öndefiníciónk és ezáltal énképünk része is, hogy milyen politikai elveket vallunk sajátunknak.

Gyakorlatilag mindegy, hogy neveltetés vagy éppen keserves élettapasztalatok által rögzült az adott nézet, mi kitartóan ragaszkodunk ahhoz, hogy szimpatizálni kizárólag a hozzánk hasonló elveket valló személyekkel szabad. Persze, ha az após, vagy a tulajdon fiunk vallja homlokegyenest más politikai hovatartozásúnak magát, egyszer talán még bepróbálkozunk „egy térj már észhez” jellegű intelemmel, ha ez azonban nem jár sikerrel, garantáltan elszabadul a pokol.

Mivel az ellentétes politikai hovatartozást sokan nem tényként kezelik, hanem személyes sérelemként fogják fel, egy pillanat elég ahhoz, hogy az ellenség táborának skatulyájába kerüljenek az átellenes oldalon álló rokonok és barátok.

Nem nehéz kitalálni a folytatást; miközben kiabálva, egymás szavába vágva harcolunk igazunkért és minősíthetetlen jelzőkkel dobálózunk,észrevétlenül ejtünk életre szóló sebeket – még a létfontosságú kapcsolatainkon is -, hogy aztán egy kívülről becsapott ajtóval adjunk nyomatékot mondanivalónknak.

Hogy az eltérő temperamentum, az otthonról hozott minták vagy háttérben meghúzódó egyéb konfliktusok okozzák-e ezt a magatartást, valójában nem számít. A lényegen, hogy képtelenek vagyunk kivonni magunkat a szituáció érzelmi hőfoka alól, és értelmes, intelligens emberek módjára higgadtan nyugtázni az ellentétes politikai nézetek tényét, mindez nem változtat.
Pedig mi sem lenne ésszerűbb, mint a rokoni és baráti kapcsolatok fontosságára való tekintettel – még a vita kirobbanása előtt - tízig számolni és egy nagy levegő kíséretében elengedni a frusztrációinkat, hogy egy "beszéljünk inkább másról" jellegű mondat közbeiktatásával kellemesebb vizekre tereljük a beszélgetést és ezzel megóvjuk társas kapcsolatainkat.

Szijjártó Linda pszichológus