Az utóbbi pár évben már nagyjából lemondtunk Doug Limanről, akinek a pályája egy ideig ígéretesen alakult (Bárbarátok, Nyomás!, A Bourne-rejtély), de aztán sajnos a Mr. és Mrs. Smith és a Hipervándor irányába tért ki. A cannes-i versenyprogramban bemutatott Fair Game című új filmje ugyan nem több egy jól sikerült thrillernél, de az idei felhozatal mellett és Limantől egy jól sikerült thrillernek már nagyon örülünk. Naomi Watts a cannes-i sajtótájékoztató előttA film egy megtörtént, közelmúltbeli esetet dolgoz fel: a CIA-ügynök Valerie Plame (Naomi Watts) 2003-as leleplezését az amerikai sajtóban, amire bosszúból került sor, miután férje, Joe Wilson (Sean Penn) cikket írt a New York Timesba az iraki tömegpusztító fegyverek nem létezéséről. Hogy a Fair Game jó, az rögtön kiderül abból, hogy hiába ismeri az ember a sajtóból többé-kevésbé a történetet, a film egyáltalán nem unalmas, egy pillanatig sem. Az alkotóknak dolgozik, hogy egy ennyire ismert történetről van szó: nyilván fel se merülhetett bennük a gondolat, hogy Plame-ből vagy férjéből James Bondot, Jason Bourne-t vagy Mrs. Smitht faragjanak (erre Wilson figurája a film egy pontján jópofán reflektál is). Így aztán olyan thrillert csináltak, ami abszolút megfelel a zsáner elvárásainak, mégis sokkal életszerűbb, mint amit ebben a műfajban eddig láttunk. Kiderül, hogy a CIA-nál is csak emberek dolgoznak, akiknek össze kell egyeztetniük a hivatásukat a családi életükkel, és akiknek úgy kell létezniük nap mint nap, hogy nem fedhetik fel senkinek az énjük egy nagy szeletét. A Fair Game attól különleges, hogy megmutatja a nehézségét és igazságtalanságát ennek a létezésnek; akkor is, amikor Plame még a CIA-nak dolgozik, és azután is, hogy lelepleződött, és felelőtlen újságírók célpontjává vált. Naomi Watts és Sean Penn a Fair Game című filmbenNaomi Watts szálfaegyenes, komoly Plame-je és Sean Penn szenvedélyes Wilsonja jól ellenpontozzák egymást, és ha esetleg egy-egy pillanatra úgy éreznénk, hogy nem látunk be eléggé Plame maszkja mögé, akkor tekintetbe vehetjük, amit Naomi Watts mondott a filmet követő sajtótájékoztatón, hogy Plame, akivel sokszor találkozott a szerepre készülve, egy "fiercely private person", azaz olyan valaki, aki foggal-körömmel őrzi a magánszféráját - és ilyennek is jön át a filmben. Liman kétnapos katonai kiképzésre is elzavarta a kismama Wattsot, hogy egy kicsit hozzákeményedjen a szerephez. Watts büszke rá, hogy kibírta: "hány ember mondhatja el magáról, hogy szoptatás közben teljes fegyverzetben volt?".

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.