Hétvégén érkezett a magyar mozikba az Üvegtigris-sorozat harmadik része. Rudolf Péter 42 kópián forgalmazott komédiájára csütörtöktől vasárnapig 47 749-en voltak kíváncsiak, a korábbi elővetítésekkel együtt pedig már 57 886-an látták a filmet. Ezzel az Üvegtigris 3 lett az idén legsikeresebben induló magyar film a mozikban. Az alkotók korábban úgy nyilatkoztak, hogy akkor lennének elégedettek, ha a film megközelítené az összesen 300 ezres nézőszámot elért második rész eredményét, de ez a nyitás ismeretében már nem tűnik reálisnak. A második részt csak Budapesten 61 944-en látták az első hétvégéjén. A 47 kópián forgalmazott Tron: Örökség 22 878 látogatóval a második helyet szerezte meg. Feltehetően mindkét film jól tartja majd magát az ünnepek alatt. A Megaagy című animációs film elvérzett: 38 kópiával csak 7140 nézőt tudott moziba csábítani. Ez nem teljesen meglepő, mert a friss premiereken kívül az Aranyhaj-jal, a Harry Potter-rel és a Narniá-val kellett megküzdenie a fiatal nézők kegyeiért. A másik két premierfilmről csak budapesti adatunk van: A szerelemről és más démonokról című Márquez-adaptációt 699-en, Az ügynökök a paradicsomba mennek című magyar filmet 173-an látták a fővárosban. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Üvegtigris 3 (47 749 / 57 886)2. Tron: Örökség (22 878 / 22 878)3. Aranyhaj és a nagy gubanc (16 307 / 109 299)4. Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész (15 001 / 330 201)5. Narnia krónikái 3. - A Hajnalvándor útja (11 928 / 45 541)6. Megaagy (7140 / 12 520)7. Ilyen az élet (5853 / 41 648)8. Red (4836 / 20 644)9. Zimmer Feri 2  (2209 / 30 327)10. Terhes társaság (1174 / 178 022)

Forrás: [origo]
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.