Én lepődöm meg legjobban, hogy most írok egy pszichológusnak, egyáltalán nem terveztem, csak véletlenül keveredtem a honlapjára, és gondoltam, miért ne. Hiszen van problémám, nem is kicsit. 31 éves nő vagyok, és a kollégáimmal való együttműködésben vannak zökkenők. Lehet, hogy az én hibám is, de nem tudom a megoldást így sem. Az a gond, hogy amit én konstruktív kritikának szánok, azt ők sértésnek veszik. Például múltkor a kolléganőm nem végzett el időben egy feladatot, ami előfeltétele lett volna az én munkámnak (hosszú lenne pontosan leírni, egy adatbázis elkészítéséről van szó). Érthető, hogy erre én megjegyzést tettem. Annyit mondtam csak, hogy nem tartom korrekt eljárásnak ezt, mivel nekem lesz kellemetlenségem az ő felelőtlenségéből. Erre megsértődött, azzal érvelt, hogy ne higgyem, hogy én tökéletes vagyok (nem hittem), és a végén majdnem sírt, pedig nekem nem az volt a szándékom, hogy sértegessem őt. Ön szerint lehetséges ezeket a helyzeteket valahogy elkerülni? Nekem már nincs ötletem: higgye el, én nyugodt hangon beszéltem vele, legalábbis eleinte.
Pszichológus kérdezz felelek: Ne higgyem, hogy én tökéletes vagyok
Forrás:
kerdezz.lelki-segitseg.hu
Feltöltő: soho
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
- „Mit csinálsz itt kishölgy? – Én vagyok a rendező.” – Ciki sztorik, amikor valaki nem tudta, kihez beszél
- „Ne videózzon.” – Meg akarták akadályozni, hogy felvétel készüljön a Magyarországon tartózkodó iráni exelnökrő...
- A szuperszámítógép megjósolta az időpontot: ekkor tűnik el a Föld színéről az emberiség
Nagyvilág
- 2024. May 8., 11:03
Gondolta volna? Ez a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
Nagyvilág
- 2024. May 8., 11:40
Titkos alkut köthetett Washington a palesztin terroristákkal Izrael háta mögött
Itthon
- 2024. May 8., 10:37
Gulyás Gergely kitálalt: sosem hallott részleteket osztott meg Magyar Péterrel kapcsolatban
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:37
Curtis teljesen kikészült – Ez durván rányomja a karrierjére a bélyeget
Szórakozás
- 2024. May 7., 08:54
Kipróbálná a tekerőlantot? Szerényi Béla népzenész a HangFeszten mutatja meg a recsegő hangszer fortélyait
Új hozzászólás