Ez egy nagyon bonyolult, és nehéz dolog, amiről szeretnék most \"beszélni\". Kezdem az elején... Jelenleg 19 éves vagyok, 17 éves koromba megtetszett egy fiú (nevezzük őt Illésnek), aki akkor 16 éves volt. Az elején még csak tetszett, de idővel bele is szerettem, majd eltelt egy év és összejöttünk. De csak pár hónapra. Szakítottam vele, mert úgy éreztem nem ad ebbe a kapcsolatba apait anyait. A szakításunk után 2 hónappal már együtt buliztunk. Minden bulin mi egy párnak számítottunk. Majd kis idővel lefeküdtünk egymással. Nem volt olyan hű, de nagy szám, de mégis annyira-annyira jó volt vele lenni úgy is... A bulin kívül mi nem jártunk. Nekem ez nem volt jó. Neki... hát nem tudom... és elegem lett ebből is, úgy döntöttem, hogy keresek egy normális pasit. Találtam is egy pasit, de nem normálisat. Vége is lett ennek a kapcsolatnak 1 hónapon belül és mentem is vissza Illéshez. De megint nem mentünk semmire. Úgy éreztem újfent, hogy még kisfiú. Ezért megint kerestem egy pasit, ő a jelenlegi párom (nevezzük őt Pongrácnak). Lassan egy éve vagyunk együtt. De volt 2 hónap szünet. Aminek sok oka van: 1. Illés, mert még mindig nem tudom elfelejteni 2. Pongrác anyukája, aki még mindig azt hiszi, h Pongrác 2éves kisfiú. Kérdésem a következő lenne. ön szerint miért nem tudom elfelejteni Illést? Mert van amikor szeretném. Van amikor meg úgy érzem megcsalom lelkileg Pongrácot, mert szeretem még mindig Illést. Milyen kimenetele lehet jelenlegi kapcsolatomnak? Mit tegyek? Segítsen

Feltöltő: soho
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.