Márai és a késleltetett siker

„A tornyok kötik össze, légvonalban, a keresztény európai kultúra őrhelyeit” – írja a Naplóban Márai Sándor a katedrálisokról, a tradíció és a művészet eme monumentális találkozási pontjairól: a kassai dóm az író számára ugyanígy a közös európai hagyományt, műveltséget, művészetet jelképezi. A magyar dóm egyenértékű és egylényegű a nyugatiakkal – a magyar kultúra szerves része az európainak. Az építészethez és az egységes keresztény szimbolikához képest „[a]z irodalommal, a nyelvi különbözőség miatt, szükségszerűen bonyolultabb a helyzet” (54) – írja Szávai János, és a problémák – Márai kanonizációjának problémái – valóban itt kezdődnek. Hogyan arathatnak napjainkban átütő sikert Márai regényei külföldön, miközben ugyanott a harmincas, negyvenes években szinte visszhangtalanok maradtak? Hogyan lehetséges az, hogy az idehaza giccsként elkönyvelt A gyertyák csonkig égnek c. regénynek még a színpadi változatát (Embers) is sikerrel mutatják be Londonban?