Retrogasztro a XXI. században

Élelmiszeriparunk furcsa dolgokat produkált, és még több furcsa szerkezet gyártását inspirálta a termelőszövetkezetekben, a kupakletekerő műszertől az univerzális konzervnyitóig. Arra az időre emlékezünk, amikor még voltak MGTSz-ek, és nagy élelmiszeripar. „Imádtam nagyanyám konyháját. Hát persze, hogy imádtam, másképpen főzött, mint anyám – nem jobban, másképpen. Szerettem a konyháját, kicsit ósdi, kicsit lomos, de sokkal több holmi volt benne, mint az anyáméban. Érthetetlen csúcsos bögrék, tányérok füllel, már nem lehet ilyeneket kapni, és kevesebb is volt a holmi, mert vidéken éltek, önellátóak voltak sok dologban. Anyám konyhafiókjában olyan dolgok rejtőzködtek, amelyeket ott, vidéken nem láthattam, de itt a lakótelepi lakásban létszükséglet volt a létük. Volt konzerves üvegnyitó, ami persze a nagyinál fölösleges volt, de anyám nem tudta volna kinyitni nélkülük a bolgár zöldbabot, vagy a magyar savanyú uborkát. Aztán a kacatok között volt az üdítősüveget nyitó szerkentyű, amely sokoldalú volt, mert a sört is nyitotta, nemcsak abban segített, hogy lecsavarja a fémzárat. Állítom, akkoriban minden sokkal finomabb volt, nem volt egyenízű mint ma, amik a mukultik elárasztják a piacot – Bécsben ugyanazt kapom, mint Budapesten, Párizsban, mint Bukarestben. Ott a limópor és a téli fagyi. Micsoda ínyencségek! És a Frutti, beleragadt a fogunkba, nagyanyám meg sem próbálta, mert kitépte volna a fogsorát. De gyerek voltam, és élveztem az életet – a habszifonból egyenesen a számba nyomtam a tejszínhabot, amit az anyám előtte megédesített és kakaót is adott hozzá! Persze nem mindig sikerült ez, mert elsőre tuti, hogy nem a szifonba ment a patronból a gáz. Valamelyik nap elfogott a nosztalgia, megkóstoltam a téli fagyit. Pocsék volt és így jártam a pezsgőporral is. Hát, felnőttem, megöregedtem. Viszont jól szórakoztam Veress Kriszta filmjén, amelyben saját hasonló élményeit dolgozta föl, kalandját a hiánygazdasággal.”