A Forbes idén is összeállította azoknak a hollywoodi színészeknek a listáját, akik a legjobban megérik a pénzüket, azaz akik a gázsijukhoz képest a legnagyobb bevételt generálják. A negyven legjobban kereső színészt vizsgálták: összeadták, hogy mennyibe került az utolsó három filmjük, illetve, hogy mennyit kerestek ezzel a három filmmel, és a teljes költséget elosztották a teljes gázsival, így kijött, hogy egy színész egy neki kifizetett dollár után hány dollárt termelt. Robert Pattinson és Kristen StewartAz Alkonyat-filmek sztárjai vezetik a listát: Kristen Stewart az első, Robert Pattinson a harmadik. Stewart filmjei minden neki kifizetett dollár után 55,83 dollárt hoznak, Pattinsonnál pedig ez az arány 1:39,43. A két fiatal sztár előkelő helyezésének oka, hogy az Alkonyat-filmek hollywoodi viszonylatban nem annyira drágák, és bár a főszereplőket rendesen megfizetik, azért nem kapnak olyan 20 milliós gázsikat, mint némelyik idősebb hollywoodi sztár. Stewart és Pattinson ugyanannyit keres az Alkonyat-filmekkel, Pattinson azért ért el mégis rosszabb eredményt, mert az ő utolsó három filmjéből csak egy Alkonyat, a másik kettő a kevésbé jövedelmező Vizet az elefántnak és az Emlékezz rám volt. Anne HathawayA két alkonyatos közé Anne Hathaway ékelődött be, aki kifizetett dolláronként 45,67 dollárt termelt. Ennek egyetlen oka van: az Alice Csodaországban több mint egymilliárd dolláros összbevétele. Negyedik a listán Daniel Radcliffe, aki szintén nem keres rosszul a Harry Potter-filmekkel, de azok annyira jövedelmezők, hogy a színész így is remek befektetésnek számít. Shia LaBeouf, aki tavaly első volt, idén csak ötödik, őt követi Robert Downey Jr., Matt Damon, Cate Blanchett, Meryl Streep és Johnny Depp. Ő horribilis keresete ellenére is kifizetődő, hiszen A Karib-tenger kalózai-filmek iszonyatosan sok pénzt hoznak, az utolsó rész világszerte már több mint egymilliárd dollárt termelt.
Kristen Stewart éri meg legjobban a pénzét
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás