A negyvenes éveim elején járok, azaz távol a nyugdíjazásom. De én már elfáradtam, és legszívesebben be se mennék dolgozni. Ne higgye, hogy nem szeretem a munkámat, sőt! Óvónő vagyok egy szép, budai intézményben, imádom a gyerekeket, a szülőkkel is jó a kapcsolatom. Csakhogy kimerültem. Iszonyatos zajban vagyok egész nap a csendes pihenő kivételével. A gyerkőcöknek az a dolguk, hogy szaladgáljanak, játsszanak, „rosszalkodjanak”, tudom én. Furdal a bűntudat, hogy nekem miért nehéz ezt elviselnem. Múltkor a nálam jó 15 évvel idősebb kolléganőm tett megjegyzést, hogy ellustultam. Ezen megsértődtem, és mosolyszünet volt köztünk egész nap. A férjem szerint váltanom kéne, ő is látja rajtam a kimerültséget.
Forrás:
pszichologus.lelki-segitseg.hu
Feltöltő: Pszichológia
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás