Eredetileg piros volt, a svéd versenyző Ulf Norinder tiszteletére kapta később a rendhagyó fényezést Okkal érezheti magát az élet nagybetűs császárának az, aki egy Ferrari 250 GTO volánja mögött autózik a girbegurba francia vidék útjain. Pláne akkor, ha övé az autó, hiszen az önmagában is feltételezi, hogy kvázi elkölthetetlen vagyonnal bír az illető. Joggal hihetné azt, hogy ő már minden helyzetből csak jól jöhet ki, ez viszont hatalmas tévedés, amire Christopter Cox is rájött. Legkésőbb akkor, amikor egy másik autó belérohant. A pár nappal ezelőtt történt szomorú incidensnek ráadásul különös apropója volt. A 250 GTO tulajdonosok ugyanis éppen a modell ötvenedik születésnapját ünnepelték, amin összesen 23 példány, azaz a teljes széria több mint fele vett részt. A 39 darabos sorozatból egy-egy példányt összetörni nehezen megbocsájtható luxus, ami kicsit sem hasonlítható egy új Ferrari porrá zúzásához, már csak értékük miatt sem. A csodaszép 250 GTO egykoron hatezer fontos ára mostanra az egekbe szökött: májusban 35 millió dollárért, azaz több mint nyolcmilliárd forintért cserélt gazdát a Stirling Moss-nak gyártott példány. Csak összehasonlításképp: ennyiből közel száz darabot lehet venni a Ferrari új csúcsmodelljének számító F12 Berlinettából, pedig az sem diszkont árával adja el magát. [...] Bővebben!
Vacak ügy veterán Ferrarit törni
Forrás:
Burzsuj
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Ez a 8 legjobb vérnyomáscsökkentő, vízhajtó ital: tele vannak káliummal
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
- Megvan Magyar Péter Hősök terére hirdetett óriástüntetésének pontos időpontja
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás