Amikor nálunk a tévé is adta az Emanuelle-t

Az első Sylvia Kristel filmet már felnőtt fejjel láttam, véletlenül. Először nem is tudtam, hogy mit nézek, aztán persze rájöttem. Nem értettem, hogy a férfiaknak mi tetszik ezen a nőn, akkor, húsz éves fejjel, 1990. körül, amikor a sportos, keménytestű lányok voltak a divatosak, amikor anyáink huszonéves korának ideáljait, öltözködésüket, stílusukat, borotválatlanságukat, és hajviseletüket bénának és viccesnek gondoltuk, soványnak és érdektelennek találtam, nem láttam benne semmi erotikusat, vagy vonzót. Azért néztem meg a filmet, aztán a többit is, amit vetítettek, mert érdekes volt számomra az erotika kifejezése a vásznon, ilyen, nézhető, nem pornográf formában.