A magyarok advent első hétvégéjén viszonylag lelkesen reagáltak az évente menetrendszerűen érkező, karácsonyi tematikájú animációs filmre: a 41 moziban vetített Az öt legendá-ra 30 918 jegy fogyott, és a premier előtti vetítésekkel együtt a filmet már több mint 36 ezren látták. A film nemcsak a mostanában bemutatott animációs filmeket körözte le (Hotel Transylvania: 24 262, Lorax: 12 457), hanem a tavalyi ünnepi filmet, a Karácsony Artúr-t is, ami akkor nem egészen 22 ezer nézővel indult. Az öt legendaA Robert De Niro főszereplésével készült A gyilkos médium című thriller 20 moziban 4452 nézőt szerzett, ami nem valami dicső eredmény, de még mindig lényegesen jobb, mint amit a Morgan Freeman-féle Monte Wildhorn csodálatos nyara tudott felmutatni: a 17 moziban játszott filmre csupán 1451-en ültek be. Említésre méltó, hogy a múlt héten jól nyitó Felhőatlasz iránti érdeklődés alig csökkent, és a film második hétvégéje után máris átlépte az 50 ezres nézőszámot, illetve, hogy a Skyfall annyira jól teljesít, hogy lassan már a 400 ezres nézőszám felé tart. A Crulic, a túlvilágra vezető út, a Robert Mitchum halott! és A tenger törvénye című filmről nem kaptunk nézettségi adatokat. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):1. Az öt legenda (30 918 / 36 153)2. Alkonyat - Hajnalhasadás 2 (23 658 / 257 764)3. Felhőatlasz (18 085 / 50 460)4. Skyfall (10 586 / 372 056)5. Az Argo-akció (5336 / 16 557) 6. A gyilkos médium (4452 / 4452)7. A maflás (4738 / 51 910) 8. Monte Wildhorn csodálatos nyara (1451 / 1451)9. Némó nyomában (1050 / 7046)10. Hotel Transylvania (1098 / 122 052)
A mozikban elkezdődött a karácsony
Forrás:
[origo]
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A göbbelsi, rogáni propaganda szintet lépett” – Magyar Péter barátnőjének anyját támadja a kormánypárti sajtó
- Ez a három kórház a legegészségesebb Magyarországon
- Megszólalt a brexit egyik atyja: jól átvertek minket, Zelenszkij egy tök
- Kegyetlenül rosszul járt, akinek ilyen ingatlanja van Magyarországon: pokol lesz eladni, a kutyának sem kell
Itthon
- 2024. May 13., 13:36
Rács mögé dugták a szegedi politikust, amíg el nem ment a kínai elnök
Itthon
- 2024. May 13., 13:37
A Fidesz a kormány covid-hírlevelét használja a kampányban
Itthon
- 2024. May 13., 11:50
Orbán elbizonytalanodott: "Ha az Áder látna, most kritizálna, hogy nem így kell" – videó
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 13., 06:20
Fokozódó széllel köszön be a hétfő – Nem indul felhőtlenül a hét
Itthon
- 2024. May 12., 20:01
Vigyázat! – Egy medve bóklászik a Bükkben – Itt látták utoljára
Nagyvilág
- 2024. May 12., 16:29
Alig nyerte meg, máris botrányba került az Eurovízió győztese – Szerinte az Eurovíziónak is szüksége van javításra
Új hozzászólás