Három pasija is volt egyszerre az X-Faktor alatt Csobot Adélnak (18)! A bájos fiatal lányról kiderült, hogy egy Erdélyben élő fiatalember, István a kedvese már hosszú ideje. Nem sokkal később, a tehetségkutató vége felé viszont az Istenes Bencéhez (25) fűződő viszonyától volt hangos a sajtó. Most azonban kiderült, még több szereplője volt a játéknak, olykor átfedésekkel is. Azon kívül, hogy az elején Nagy Szilárddal (23) keveredett néhány hétig tartó kapcsolatba, a lapunkhoz beérkezett friss információk alapján úgy tűnik, újabb hírességgel került szoros kapcsolatba a közelmúltban Adél. Olvasó-riporterünk, V. Katalin – akinek természetesen jár a 10 ezer forint – olyan bizalmas beszélgetésekről számolt be, amelyből kiderül: Majka (33) zenésztársa, Curtis, azaz Széki Attila (23) csavarta el az erdélyi énekesnő fejét. A hírek szerint novemberben ismerkedett meg a páros, és már véget is ért a románc, de informátorunk azt állítja, a lány még néhány nappal ezelőtt is emlegette neki Széki...
Három pasija volt egyszerre Csobot Adélnak
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van
- Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?
- Politico: váratlan fordulat Ukrajna EU-tagságánál, Magyarország lehet a kulcs
- Ilyen nincs: harmadáron árulják a magyar termékeket Romániában, tömegek járnak át
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Itthon
- 2024. May 21., 21:15
Így vitáznak a listavezetők – Fejenként 8 percük lesz kiadni magukból a véleményüket
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
4 pasija volt egyszerre, és mindenkinek csorgott a nyála, aki ránézett:))
Az akkor nem sok, hanem sokk:-)
- Az ideális Nö: 1.Jó az ágyban 2.Jól tud fözni, mosogatni, takaritani,stb...3.sok-sok pénze legyen...a lényeg, hogy ez a 3 Nö ne fusson össze nálam...
Hú ebbe most belekeveredtem, hogy jövök ki?
Új hozzászólás