Pályafutásáról, családjáról, és a Nemzeti Színházban betöltött szerepéről is beszélt Földes László Hobo az ATV Húzós című műsorában. Hobo a Vidnyánszky Attila kinevezése körül kialakult politikai csatározásokról úgy vélekedett, bár sokmindenben nem ért egyet az igazgatóval, neki sem kell egyetértenie vele abban, hogy például Kerényi Imrét leginkább Torgyán Józsefhez tudná hasonlítani. Tervezett előadásai között egy saját életmű-sorozat is szerepel, legalábbis ha "Kerényi elvtárs nem éri el, hogy menesszék a színházból". Földes László nemigen kedveli Kerényit, főleg miután "lebuzizta Alföldi Róbertet, aki azért elsősorban mégis csak egy jeles művész". "Bármi előfordulhat akár velem is, hiszen egyszer New-Yorkban Allen Ginsbergnél, a világ egyik leghíresebb homoszexuális költőjénél aludtam, ki tudja, hogy ennek milyen következményei lehetnek" – jegyezte meg az előadóművész, aki azt is elmondta, a jövőben szeretne többet játszani, hiszen számára továbbra is a zenélés a legfontosabb.
Hobo reméli, Kerényi elvtárs nem rúgatja ki
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „A saját taknyán fog csúszni Európa, készítjük az Iszkandert” – sorjáznak a reakciók Orbán szavaira
- Fotók: így várták Magyar Pétert Felcsúton, a „hatalom szívcsakrájában”
- Magyar Péter odaállt a hatvanpusztai Orbán-birtok kapujába: 10 milliárdot költöttek erre az épületre, 20-25 ke...
- Megöltek egy házaspárt Újpesten
Itthon
- 2024. May 24., 15:06
Egyre súlyosabb a köztársasági elnök földmaffia-ügye: az Alkotmánybíróságnak is lépnie kell
Itthon
- 2024. May 24., 16:33
8,2 milliárdot szórtak a kollégiumra, de sehol egy diák, csak külföldi vendégmunkás
Itthon
- 2024. May 24., 15:00
Szijjártó rendőröket szabadított a Telex munkatársaira, mert kérdéseket akartak feltenni neki
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 17:10
Nem bírta tovább, kipakolt a magyarok kedvence, aminek súlyos következménye lett
Szórakozás
- 2024. May 23., 09:25
Erre senki sem gondolt: ezt titkolta az ismert sztár
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás