A Michelin Guide szerint egy 3 csillagot kapott étterem olyan élményt jelent, amely már egy külön utazást is megér. A jóból viszont úgy látszik, soha sem árt meg a sok, legalábbis a VeryFirstTo szerint, a cég ugyanis kulináris kalandtúrát ígér 12 ország mind az összes, számszerint 109 három Michelin-csillagot begyűjtött éttermébe. A luxus termékeket kínáló oldal a Holidaysplease utazási irodával karöltve két főre 182 ezer fontért (mintegy 62,5 millió forint) hirdette meg az utat, amelynek keretében ötcsillagos szállodákban alhatunk és a világ legjobb gasztronómiai élményét nyújtó helyein étkezhetünk. A teljes palettát az ígéretek szerint fél év alatt - ha minden igaz, akkor nem egyben, hanem kisebb megszakításokkal - abszolválhatjuk. Az ár lényegében mindent tartalmaz, egyedüli kitétel, hogy a fejenként és alkalmanként 250 fontban meghatározott kvóta felett magunk álljuk a cehet. A legtöbben a Louvre-t keresték fel tavaly, a hely mintegy 9 720 000 látogatóval ugyanis magasan vezeti a leglátogatottabb múzeumok listáját. Az első tízbe rajta kívül négy amerikai (köztük a MoMA), négy londoni (Tate Modern vagy éppen a Nemzeti Galéria), valamint egy vatikáni intézmény került be. Ismét túrát szerveznek az elsüllyedt Titanichoz, a hírek szerint 59 680 dollárért (mintegy 13,5 millió forint) mi is lemerülhetünk a roncshoz. Az összeg egy kisebb részét egyébként tudományos célokra fordítják, és a merülés során többek között adatokat gyűjtenek és képeket készítenek a hajótestről. A szervező, az amerikai Bluefish egyébként már tapasztalt ezen téren, hiszen a gazdasági válság előtt több mint fél tucat gazdag katasztrófaturistát vittek le a hajóhoz. Az elmúlt években azonban nem volt érdeklődés az út iránt, de állítólag idén már 4 főre van foglalás. [...] Bővebben!

Forrás: Burzsuj
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.