Bár még csak ma jelentették be, hogy Orbán Viktor legidősebb lánya szeptemberben férjhez megy, már most több százan virrasztanak a Honvédkórház szülészete előtt. „Nagyon izgatottak vagyunk, jobb ez, mint az iPhone 6” - nyilatkozta az egyik sorbanálló, akit a szintén jelen lévő rendőrök a biztonság kedvéért igazoltattak, hátha ételre vár. Az esküvő hírére a Közgép alkalmazottai már elkezdték építeni az e-útdíjas autópályát a vőlegény, Tiborcz István és az Orbán-család háza között, Bayer Zsolt pedig bejelentette: 10 milliós békemenettel védik meg az születendő Nemzeti Gyermeket az IMF-től és Bajnai Gordontól. Az eljegyzés a budapesti nyarat is felkavarta: a Ferenciek terén már árulják Orbán Ráhel szakdolgozatának bőrkötéses díszkiadását, amelynek borítóján Kerényi Imre látható cuki babaként, de kapható már self-mad-man bögre és „rendszeresen megrendezésre kerül” feliratú irattartó is, a miniszterelnök lányának képével.

Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.