A neve elhallgatását kérő szakember többször készített már ételsort különösen védett személyeknek, rutinja van abban, hogyan ellenőrzik az ételeket a miniszterelnök biztonságáért felelős szakemberek. "Látszik, hogy maximálisan odafigyeltek a tradícióra, a szokásokra, és nem csak azokra gondoltak, akik minden este protokoll vacsorán vesznek részt, hanem az egyszerűbb vendégekre is. Azt feltételezem, hogy a TEK szakemberei végignézték a menüt, feltűnő, hogy sehol nincsenek mártásos, tejszínes ételek, az élelmiszer-biztonság is szerepet játszott az ételsor megtervezésénél. Feltételezhetően tálszervíz lesz, ami azt jelenti, hogy mind a leves, mind a pörkölt tálban érkezik a frissensülteket pedig ovális tálon fogják tálalni. A desszertek kilógnak némileg a hagyományos sorból, ráadásul itt érzek egy kis veszélyt, mert mind a Rigó Jancsi, mind a Rákóczi túrós kényes sütemény, egyiket sem jó sokáig szobahőmérsékleten tartani, de erre gondolom odafigyelnek majd. A rétes jó választás, könnyű...

Forrás: velvet.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
@Dulcinea: bográcsban főtt birkapaprikást inkább szeretnék :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Polygoner
@Dulcinea: Még egy szelet sütit, villával, vagy tőcsérben, fakanállal?
Szvetlana
@Január: Akárhogyan is humorizálunk ezen az esküvőn, én bizisten végigenném ezt a menűsort. Őzpörkölt, rétes, rigójancsi , bevállalnék egy kis rosszullétet is.
Most látom de üres a lecsó vacsorám:))
Dulcinea
@Polygoner: ...majd csőben sütve küldök neked:)))
Január
@Szvetlana: ... és még a fogyókúrával sem sértenénk meg a házigazdát, ha már annyit dolgoztak a vendégek miatt. Vendégségben nincs fogyókúra!
Szvetlana
@Január: Ahol ennyi finomság van, na ott nem szabad fogyózni. Kell az energia a reggelig tartó daj-daj-hoz :)) Szerintem megadják a módját, lesz ott ereszd el a hajamat!
DogAdventures
A házasság szerelem. A szerelem vak. Így a házasság vakoknak való intézmény.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.