E bordélyban, hol szállásunk vagyon…

A Mester és Margaritát olvasni sem egyszerű, színpadra vinni szinte lehetetlen. Következésképpen a Vígszínház bemutatta, Michal Dočekal rendezésében. Egész előadás alatt azt vártam, hogy megszólaljon a Sympathy For The Devil. Vagy minimum a Syriustól Az Ördög álarcosbálja. Igaz, ez utóbbit kevesebben ismerik, de mégiscsak a miénk. Szóval maradjunk a Stones klasszikusánál. A díszlet különben is erősen emlékeztetett arra a hatalmas, „az égtől a pokolig” érő építményig, amely az 1990-es Urban Jungle-turnén állt Jaggerék színpadán és amit volt szerencsém anno Bécsben látni. És ha már megszólalt Whitney Houston Több mint testőr-főcímdala, néhány futam Neil Young Halott ember-zenéjéből, és időnként becsapott egy olyan kakofonikus akkord, mint az a bizonyos a Borsőrmester végén, az A Day In The Life-ban (végül is Whitney-t leszámítva ezek is rokon művek valahol), akkor miért nem jöhetett volna a fináléban, vagy akár a tapsrend alatt az a dal, amelyet éppen a Mester és Margaríta ihletett...