addict - Reklámszemle: Az értelmi fogyatékosok csodálatos világa

@Evikati: Valahol egyszer azt olvastam, hogy azokkal a hibákkal, gyengeségekkel, másságokkal vagyunk kevésbé toleránsak, amelyekkel kapcsolatosan valamilyen - akár a legkorábbi gyerekévekre is visszavezethető - lelki eredetű problémánk van, ami önmagunkban sérült/hiányos terület... lehet benne valami.

Talán éppen Müller Péternél vagy Poppernél? Nem ugrik be.

@narziss: Lehet, hogy így van, ahogy írod. Nekem harmónikus gyermekkorom volt, bohém szülőkkel.Pl. Rendszeresen járt hozzánk egy meleg balett táncos fiú. Nagyon kedveltük, mint a család barátját. Lelki eredetű problémám sem volt és felnőtten, különösen várandós koromban, nem tudtam elviselni egy fogyatékos ember társaságát. Nem tudtam kezelni egy társalgást még a hozzátartozókkal sem. Ez az érzés természetesen megváltozott az évek alatt. talán bölcsebb lettem, más dimenzióból nézem a világot, az embereket. Nagyon sok szeretetet, megbecsülést, figyelmességet kaptam az életben és ez tett jobbá! Nem tudom, hogy érted-e, mire gondolok:-)

Igen, azt hiszem, értem. :)
Egyébként egy bizonyos fokú "viszolygás" természetes, hogy mindannyiunkban van; babát várva meg - bármennyire is nem babonás valaki - egészen biztosan mindenféle értelemben óvni igyekszik a picit, és tudat alatt azért ott a félsz, nehogy az ő gyereke is "olyan" legyen, így hát, ha teheti, óvja magát mindenféle vélt/valós ártó hatástól.

Én inkább azokra gondoltam a különböző másságokat elfogadni képtelenek közül, akikből fröccsen az undor és az indulat, mereven elzárkóznak még a megismeréstől is, féligaz/hamis sztereotípiákkal védekeznek. Egyszóval: akik kategorikus nemmel állnak az ilyesmihez.

Érdekes, amit írsz, társalgásnál néha én is zavarban vagyok. Pl. a tavalyelőtti osztálykiránduláson jártunk az akkor még a Millenárison működő Ability Parkban; és rácsodálkoztam, hogy osztályomból páran mennyivel könnyedebben, lazábban képesek kommunikálni a sérült emberekkel, mint én.

Nekem akkor változott meg a látásom a sérült emberekkel kapcsolatban, mikor a barátnőim elhívtak magukkal egy értelmi fogytékosok számára fenntartott intézménybe.
Na azt sose felejtem el.

@narziss: A gyerekeimnél és az unokáimnál én is észrevettem, hogy nagyon természetesen kezelik az ilyen helyzeteket. Pl. a 14 éves fiú unokám szó nélkül kezét nyújtotta a nyáron egy fogyatékos, bottal járó fiúnak a Városligetben egy kapaszkodón, hogy felsegítse. Ráadásul a fiú ápolatlan volt, ami miatt a felnőttek többsége átnézett rajta.