addict - Reklámszemle: Az értelmi fogyatékosok csodálatos világa

megéri megnézni a videót...

Jézusom

Hozzánk járnak enyhén értelmi fogyatékos gyerekek is a suliba gyakorlatra; hatalmasakat köszönnek, pedig nem is tanítom őket. :)
Van olyan kislány köztük, aki "vadidegenként" lazán elcseverészik velem a buszmegállóban, miközben a saját osztályomba immár negyedik éve járó ép értelmű hölgyikének odabiccentenie is nehezére esik, ha meglát... Hogy is van ez?

@narziss: Kb egy hete olvastam, hogy Nagy-Britanniában egyre többen tartják meg a terhességet és szülik meg a gyerkeket annak ellenére, hogy tudják, mongol idiótizmussal jön a világra. Mert tüneményesek!
Hát nem szeretnivaló - a szó legszebb, legnemesebb, legtisztább értelmében - ez a fiatalember is?

@ugyeugye: Igen, az. Nincs bennük szerepjátszás, hátsó szándék, és a legkisebb figyelemért, jó szóért is mérhetetlenül hálásak. :)

@ugyeugye: Éppen erről szerettem volna írni. A Down kóros gyermekek nagyon sok szeretetet tudnak adni, ha szeretettel fordulnak feléjük. Míg a kromoszómák csúfot űznek a fizimiskájukból, addig a lelkükben, szívükben sokkal több szeretetet őriznek, mint a normális, egészséges emberek. Nem ismerik a rosszindulatot és az emberi gyarlóságokat. Ismerek egy családot, ahol a beteg kislány mindenkinek a kedvence. Imádják a testvérei és a szülei mert szeretni való kis teremtés.

Még mi tanulhatnánk tőlük, erre kirekesztjük, elkülönítjük, lenézzük őket...

Az az alapvető gond velünk, "normálisokkal", hogy mindentől, ami más, mint a mi megszokott/jól bejáratott kis világunk, félünk. Még a megismerésétől is. Pedig a - bármilyen értelemben vett - másság alaposabb megismerése a megértéshez, elfogadáshoz, - sőt, megkockáztatom - a megszeretéshez vezető legegyenesebb út. :)

És mennyivel "gazdagabbak" lennénk!

@narziss: Egyetértek és nagyon szépen megfogalmaztad! Én magamon is észrevettem olykor, a régi időkben, hogy nem fogadok el könnyen bizonyos másságokat. Struccpolitikával könnyebb átlépni ezeken a dolgokon. Akkor szembesültem nyíltan e kérdéssel, mikor személyes tapasztalataim megtanították helyesen kezelni e kérdést.

@Evikati: Valahol egyszer azt olvastam, hogy azokkal a hibákkal, gyengeségekkel, másságokkal vagyunk kevésbé toleránsak, amelyekkel kapcsolatosan valamilyen - akár a legkorábbi gyerekévekre is visszavezethető - lelki eredetű problémánk van, ami önmagunkban sérült/hiányos terület... lehet benne valami.

Talán éppen Müller Péternél vagy Poppernél? Nem ugrik be.

@narziss: Lehet, hogy így van, ahogy írod. Nekem harmónikus gyermekkorom volt, bohém szülőkkel.Pl. Rendszeresen járt hozzánk egy meleg balett táncos fiú. Nagyon kedveltük, mint a család barátját. Lelki eredetű problémám sem volt és felnőtten, különösen várandós koromban, nem tudtam elviselni egy fogyatékos ember társaságát. Nem tudtam kezelni egy társalgást még a hozzátartozókkal sem. Ez az érzés természetesen megváltozott az évek alatt. talán bölcsebb lettem, más dimenzióból nézem a világot, az embereket. Nagyon sok szeretetet, megbecsülést, figyelmességet kaptam az életben és ez tett jobbá! Nem tudom, hogy érted-e, mire gondolok:-)

Igen, azt hiszem, értem. :)
Egyébként egy bizonyos fokú "viszolygás" természetes, hogy mindannyiunkban van; babát várva meg - bármennyire is nem babonás valaki - egészen biztosan mindenféle értelemben óvni igyekszik a picit, és tudat alatt azért ott a félsz, nehogy az ő gyereke is "olyan" legyen, így hát, ha teheti, óvja magát mindenféle vélt/valós ártó hatástól.

Én inkább azokra gondoltam a különböző másságokat elfogadni képtelenek közül, akikből fröccsen az undor és az indulat, mereven elzárkóznak még a megismeréstől is, féligaz/hamis sztereotípiákkal védekeznek. Egyszóval: akik kategorikus nemmel állnak az ilyesmihez.

Érdekes, amit írsz, társalgásnál néha én is zavarban vagyok. Pl. a tavalyelőtti osztálykiránduláson jártunk az akkor még a Millenárison működő Ability Parkban; és rácsodálkoztam, hogy osztályomból páran mennyivel könnyedebben, lazábban képesek kommunikálni a sérült emberekkel, mint én.

Nekem akkor változott meg a látásom a sérült emberekkel kapcsolatban, mikor a barátnőim elhívtak magukkal egy értelmi fogytékosok számára fenntartott intézménybe.
Na azt sose felejtem el.

@narziss: A gyerekeimnél és az unokáimnál én is észrevettem, hogy nagyon természetesen kezelik az ilyen helyzeteket. Pl. a 14 éves fiú unokám szó nélkül kezét nyújtotta a nyáron egy fogyatékos, bottal járó fiúnak a Városligetben egy kapaszkodón, hogy felsegítse. Ráadásul a fiú ápolatlan volt, ami miatt a felnőttek többsége átnézett rajta.