Itt a Bosszúállók szórakoztató, kevésbé hibás nagytestvére, aki még mindig hagyja, hogy Hawkeye a felnőttekkel bandázzon, és mindezt játékosabban, minthogy az előzetesek jelezték. A geek-seregek verbális védelmét élvező Joss Whedon első próbája kiváló, pörgős akciót, frappáns, pimasz párbeszédet és egy belegondolni is rég rossz történetet eredményezett, amit egy érdektelen, unalmas húsz perc vezetett fel. Na, most az utolsó részt hamar korrigálta, és a film egyik legösszeszedettebb harcjelenetével nyit. Az előzetesekből már ismert, minden „eredeti” bosszúálló levegőben feszített harci pózra alig kell 8 percet várni. Közben, mikor nem épp egymást szívatják, a még mindig láthatatlan headset-jeiken keresztül zajló beszélgetéseiken keresztül megtudjuk, hogy Loki jogarát, illetve annak hatalmát kihasználni próbáló HYDRA hív, Strucker Bárót vadásszák épp le. Közben megjelenik két mutáns fejlesztett egyén, a Maximoff ikrek: Wanda és Pietro. Előbbi mentális manipulációra, illetve telekinézisre

Forrás: filmsor.net
Feltöltő: safranyn
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.