Elképesztő, mennyien szálltak be a cicaharcba azóta, hogy az Index és a Lángoló gitárok is lehúzó kritikát közölt a Rapülők hétvégi duplakoncertjéről. Míg az egyik oldal szerint bődületes igénytelenség mindaz, amit a zenekar megtestesít, a másik oldal képviselői nem értik, miért kell bárki szórakozásába belepiszkítani.

Ki gondolta volna, hogy épp az 1994-ben feloszlott Rapülők koncertjei után esik majd egymás torkának a magyar popszakma krémje? Márpedig erre került sor, miután több kritikus is ízekre szedte a két buli erejéig ismét színpadra álló Geszti Pétert és produkcióját.

Íme, két idézet a hivatkozott cikkekből:

Húsz évvel később ugyanaz a Geszti Péter áll ugyanott, ugyanabban a kínos arany baseballsapkában, és már ő maga sem hiszi el, hogy ez csak a paródia nosztalgiája. Fullban nyomja a kretént, éppen úgy mint 1994-ben, két szám között odalöki, hogy rodeó, videó, Fa Deó, és közben megpróbál ironikusan kikacsintani. De nem csak azért nem megy neki, mert az idő éppen olyan simává botoxolta az arcát, mint a Krím-félszigetet Armani öltönyben annektáló Vlagyimir Putyinét. Hanem mert nem tud őszintén nosztalgiázni a kilencvenes éveken, ha ő ott él még mindig.

(Index)

Az Aréna felé közelítve még azt hittem, hogy a passtartót osztogató tehénnek öltözött embernél nem látok ma már szomorúbbat, de hamar kiderült, hogy ő legalább pénzt kapott, és nem is kellett vállalnia az arcát, míg a laktózmentes tejtermékeket hirdető repi nyakbaakasztót büszkén viselő koncertlátogatók egy rakat pénzt kiadtak mindezért.

(Lángoló Gitárok)

Nem maradt el a válaszcsapás

A méltóságukban sértett Rapülők-rajongók, sőt tagok is egyből Facebookot ragadtak, hogy kikérjék maguknak a szabad véleménynyilvánítás olyan hátulütőit, mint a negatív kritika.

Az első ütős reakció nem mástól, mint a Rapülők tagjától, Berkes Gábortól érkezett egy igazi verbális leszámolás formájában:

Azért az szánalmas, hogy az ország egyik vezető médiuma lelki sérült szociopata férgeket alkalmaz, akiknek a való világhoz, az élethez, az emberi méltósághoz , a kulturált újságíráshoz, az alapvető civilizált kommunikációhoz, a másik ember ízlésének elfogadásához, és alapvető jogainak tiszteletben tartásához semmi köze nincs. (...)

Ejha! Ezt aztán megkapták a kritikusok. Ám itt még nincs vége:

Nem az a baj, ha valami nem tetszik. Ez alapvető emberi jog. De nem lehet 20000 embert szájonsz.rni, mert ez egyszerűen terrorizmus, a vélemény terrorja, és az újságírás legalja.

Beszállnak a celebek is

Persze, válasz erre is érkezett. Tovább öntötte az olajat a tűzre Sixx, a lehúzós irományt megalkotó újságíró Indexes kollégája:

A Rapülők pontosan az a szégyelleni való, eltitkolásra méltó ótvar fostenger, aminek látszik ma és amilyen volt korábban. Ez nem elitizmus, ízlés kérdése. Te is pontosan ezt gondolod róluk, csak nem mondod ki.

Itt nem állt meg a különböző médiumok képviselői közt zajló adok-kapok, ám idő hiányában zárjuk két mértékadó celeb véleményével a perpatvart.

Lakatos Márk az anyukák és apukák jogai mellett kardoskodott:

Egy dolgot kérdezhetek? Miért baj az, ha családapák és anyák party-hordákban buliznak a Rapülőkre? Nem csak 20 éveseké a világ...meg ez a menő-kínos ügy is olyan kí....jajj majdnem rosszat írtam. Amúgy meg aki nem szereti kínrímet, olvasson blogokat.

Végezetül álljon itt Dopeman véleménye, aki szerint a nagyon kínos jelenségeknek is létjogosultságot ad a közönség szeretete. Tőle mondjuk nem is lep meg minket ez a gondolkodásmód.

Olvastam a Gesztit ért kritikákat. Pont azt firtatják, amit nem kéne. Hadd mondjon a Geszti Péter, amit szeretne, és adjon elő úgy, ahogy csak akar. Nem értem, hogy miért kell a politikai korrektség álcája mögé bújva sznoboskodni, főleg Magyarországon. Kimondom a frankót. NEM szeretem a Rapülőket, mert szerintem még műfaj paródiának is gyenge. Megkérdőjelezem a sikerét, és kétségbe vonom a jogát, hogy elérje? NEM. Van ebben az országban a Rapülőknél gagyibb produktum, nem is kevés, amit az egekbe emel a #kritika, a #közízlés vagy éppen a rádiós szerkesztők. A világon mindenhol többen esznek a McDonald's-ban, mint egy jó étteremben, pedig a #meki sem sokkal olcsóbb. Túl sok az ízlésrendőr, de legalább ízlésük lenne.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
A köztévének és Győzikének is nagy rajongótábora van, de ettől még nem lesz igényes. Alapvető elkölcsi dilema, hogy jó e agyonhallgatni ha tömegeket szándékosan nyomnak az igénytelenségbe?
Szélmalomharc amit az Index folytat, de legalább emelt fővel szünnek meg.
eugen4402
Irigykedve bámulom a magyar értelmiség zenére-érzékeny szegmensét: hogyne irigykednék, ha nekik Geszti a fő gondjuk, akkor qrva jó világuk lehet...
ittott
Győzike és Ákoshoz képest után ez emelt szint.
DE
Az ízlés nagyon személyes dolog.
van akinek a pap, van akinek a papné.
Innen nézve ingyenreklám. PR.
nyomaassák csAK
papa.49
Akiket felsoroltatok nekem NEM SZÁMÍTANAK SE ZENÉSZNEK, SE ÉNEKESNEK, nem is hallgatom őket, soha, de biztos vannak akiknek tetszik a zenéjük, ám legyen, csak ne legyen kötelező őket hallgatni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.