A rendező a szakmai szempontokon túl segíteni is szeretne a nehéz körülmények között élő nyolcvan éves színészen.

Végre jóra fordulhat Szilágyi István sorsa. Az ország Lópici Gáspárját egy készülő film főszerepére kérték fel, amely nemcsak azért lenne jó a színésznek, mert visszatérhetne imádott munkájához, hanem anyagilag is egyenesbe kerülhetne.

Film-főszerepet kap Lópici Gáspár

A színész jó ideje nem állt színpadon vagy kamera előtt. Nemrég trombózis alakult ki a lábában, és olyan fájdalmai voltak, játszani sem tudott.

A Blikknek többször elmondta, hogy hiányzik a munkája, ráadásul a megkeresett pénznek is lenne helye. Most viszont egy debreceni író-rendező, Polik József készülő filmje egyik főszerepére kérte fel a színészt.

Azt gondolom, hogy az arca, a személyisége tökéletes lenne a filmhez. Abszolút főszerepet kapna, ez lenne méltó hozzá. Gyerekkori emlékem, hogy bár gyakran láttam filmekben, mindig csak mellékszerepeket, pár mondatot kapott. Szerintem ez méltatlan. A szakmai részén kívül a felkérésnek van egy másik oldala is. Hallottam, hogy milyen nehéz körülmények közt él, és szeretnék rajta segíteni.

– magyarázta a Blikknek Polik, akinek nem titkolt célja, hogy segítsen a nehéz körülmények közt élő színészlegendán.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd, archív

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ennek leginkább a fia örül. Lesz mit elverni. Kétszeresen. Előbb a pénzt aztán az apját.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ila51
Szerintem is kár hülyíteni a papát , hogy majd lábra állnak...
Csizmás Kond
...aki segíteni akar az segítsen és ne reklámmal kezdje hogy akar segíteni.
ila51
@Csizmás Kond: ...teljes mértékben egyetértek
Pálinkás Pál
Ha annyira segíteni akar..akkor névtelenül adományozik neki...nem pedig dobraverve egy vélhetően nulla filmnek az esetleges főszerepét hirdetve!!
Desischado
Pedig jó lenne, én nagyon jó szinésznek tartom, sok mindenben láttam. Sok sikert kívánok neki!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.