Nemes Z. Máriónak ítélte oda a szakmai zsűri idén a Hazai Attila Irodalmi Díjat, amelyet a fiatalon elhunyt névadó, Hazai Attila születésének 52. évfordulója előestéjén, április 29-én adnak át a Nyitott Műhelyben – jelentette be a Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

Az 1982-ben Ajkán született Nemes Z. Márió az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika-filozófia szakán szerzett diplomát 2009-ben, majd doktori címet 2014-ben. A Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar PEN Club és a Szépírók Társasága írószervezetek tagja.

Több verses kötete jelent meg, képző- és filmművészeti, valamint irodalmi témájú szakszövegeit a Holmi, az Enigma, az Alföld, a Balkon, az Új Művészet, az Élet és Irodalom, a Prizma, a Műút, a Parnasszus, a Kalligram, a Puskin Utca, a Debreceni Disputa, az Új Forrás és a Szépirodalmi Figyelő oldalain és gyűjteményes kötetekben publikálja rendszeresen.

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

A díjat 2016-ban Bartók Imre, 2017-ben Tóth Kinga, 2018-ban Orcsik Roland nyerte el.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.