A román Antena1 televízó hírműsora szerezte meg azt a biztonsági kamera által rögzített felvételt, mely a román kézilabdázó utolsó perceit rögzíti a Patrióta lokálban. A kamera rögzítette azokat is, akik az összetűzésben majd késelésben tevékenyen részt ve(he)ttek. És látható az is, ahogyan Cozma véresen kitámolyog a mulatóhelyről.
Forrás:
internetdetektiv.hu
Feltöltő: idetektiv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
19 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Amikor mentek "feszűltségre utaló" nyom Cozmáéknál nem látszott, sőt...
A folyosón álló "tömeg" vissza felé "menekülése" arra utal, hogy tőrbe csalták Cozmát, és mire kifelé jönne a helységből az ott álló /kíváncsiskodó?, társtettesek?/ emberek menekülnek a helyszínről visszafelé.
Szóval, ha mindent bűnt roma követ is el, mégsem állthatjuk, hogy minden roma bűnöző, mert a romák száma nagyobb, mint a bűnesetek száma. Akkor sem állíthatjuk, hogy minden roma bűnöző, ha a bűnök száma nagyobb, mint a romáké, hiszen akkor ki követi el azokat a bűnöket, melyekre már nem jut roma? Egy kis logika vagy halmazelmélet, kinek ahogy tetszik..., elnézést a vájtfülűektől.
Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Ez ilyen egyszerű. :)
Rossz a logikád. "A bűnök száma nagyobb mint a romáké", de azt nem irja, hogy a romák létszámának hányszorosa, mert akkor a bűnök számát el lehetne osztani a lakosság számával, így megkapjuk, hogy egy lakosra hány büncselekmény jut. Természetesen ez sem azt jelenti, hogy mindegyik elköveti a saját részét, hanem az a nagyon kevés aki kimarad belőle az ő részét valamelyik másik követi el. Lényeg, hogy kapunk egy "általános képet" róluk.
Új hozzászólás